Jurek Gábor: Elég megterhelőek ezek a napok
A DVTK második felkészülési mérkőzését a most is futó gibraltári bajnokság 4. helyén álló FC Bruno’s Magpies ellen játszotta, és 5-1-re nyert. Jurek Gábor két gólt szerzett.

A másnap délelőtti edzést követően azzal a kérdéssel nyitottunk, hogy könnyebb-e ilyenkor a munka.
- Nem, mert fáradtak a lábaim, ugyanis megterhelőek az edzések, és még felkészülési mérkőzéseket is játszunk - válaszolt Jurek Gábor.
A DVTK második felkészülési mérkőzését a most is futó gibraltári bajnokság 4. helyén álló FC Bruno’s Magpies ellen játszotta, és 5-1-re nyert. Jurek Gábor két gólt szerzett.
- A mérkőzés legelején a hazaiak végeztek el egy távoli szabadrúgást, én a kipattanóra helyezkedtem - idézte fel az első gólt. - Miután a védők kifejelték a labdát, Kállai Kevin jól vette át azt, én pedig láttam, hogy egy egész félpálya áll előttem. Befutottam a területet, a védők nem tudtak utolérni, és jobbal szépen elpasszoltam a kapus mellett a labdát. Jól kezdődött a meccs, és gyorsan rárúgtunk még három gólt. A negyedik találatot én szereztem szögletből, az is szépre sikeredett, persze segített a szél is - ismerte el.
Jurek Gábor közel járt a mesterhármashoz is, méghozzá a jobb és bal láb mellett fejjel is bevehette volna az ellenfél kapuját, hiszen a 19. percben jól érkezett egy beadásra, ám a keresztléc fölé bólintott.
- Sajnos a fejesnél elkéstem, talán, ha egy másodperccel hamarabb reagálok a beadásra, akkor azt is be tudtam volna fejelni - mondta.
A DVTK labdarúgói szoros program szerint dolgoznak az edzőtáborban.
- A mérkőzés napján 7:15-kor keltünk, majd a reggeli után egy órás lábmunka várt ránk a konditeremben - sorolta az U21-es válogatott támadó. - A 11 órakor kezdődő találkozón pedig 45 percet játszottam. Végül délután még egy edzést vezényelt a szakmai stáb, ami nem teljesen megszokott. Elég megterhelőek ezek a napok, kemény munkát végzünk, így ránk fér a pihenés.
Az edzések között a passzív pihenés már kevés, az aktív regenerációra is szükség van.
- A mérkőzés után még a helyszínen beálltam a jégkádba, nem is tudom, mikor éreztem utoljára ennyire hidegnek valamit - osztotta meg. - Csak öt percig használtam, de így is sokat segített a lábaknak. Az edzések után pedig a szálloda tengerpartjára szoktunk lemenni regenerálódni a csapattársakkal, mert ilyenkor különösen fontos, hogy odafigyeljünk magunkra, és készen álljunk a felkészülési, majd a bajnoki mérkőzésekre.
A DVTK január 24-én utazik vissza Magyarországra, de addig három mérkőzés vár a csapatra az edzések mellett.
- A folytatásban is hasonlóan kemény munkát várok, bár abban bízom, hogy a holnapi nap kicsit könnyebb lesz, mert vasárnap ismét mérkőzést játszunk. Arra számítok, hogy mindenki kihozza magából a maximumot, és szép eredményekkel, és ami még fontosabb, az első hazai bajnokira felkészülten térünk haza a téli edzőtáborból - fogalmazott zárásként Jurek Gábor.
A DVTK programja
2024. december 14., szombat
ETO - DVTK 3-4 (0-3)
2024. december 15., vasárnap
Teljes pihenő
2024. december 23. után
Az egyéni felkészülés kezdete személyre szabott program alapján
2025. január 3-4., péntek-szombat
A csapat felkészülésének kezdete (egészségügyi felmérések és fizikai tesztek)
2025. január 5., vasárnap
pihenőnap
2025. január 6.-11., hétfő-szombat
csapatedzések Diósgyőrben
2025. január 12., vasárnap
utazás a téli edzőtáborba (Dél-Spanyolország)
2025. január 13., hétfő, Marbella Football Center
délelőtt: konditerem
17:00 Wolfsberger AC - DVTK 3-3 (2-1)
2025. január 14., kedd, Sotogrande, Santa María Polo Club
délelőtt: edzés
délután: edzés
2025. január 15., szerda, Sotogrande, Santa María Polo Club
délelőtt: edzés
délután: regeneráció
2025. január 16., csütörtök, Sotogrande, Santa María Polo Club
reggel: konditerem
11:00 FCB Magpies - DVTK 1-5 (1-4)
délután: edzés
2025. január 17., péntek, Sotogrande, Santa María Polo Club
délelőtt: edzés
délután: edzés
2025. január 19., vasárnap, Marbella, Banús Football Center
16:00 DVTK - Raków Częstochowa (Lengyelország, Ekstraklasa, 2. helyezett >>18 csapatos bajnokság<<)
2025. január 21., kedd, Marbella, Banús Football Center
15:30 DVTK - Hammarby (Svédország, Allsvenskan, 2. helyezett >>16 csapatos bajnokság<<)
2025. január 23., csütörtök*
DVTK - egyeztetés alatt
2025. január 24., péntek
a téli edzőtábor vége, hazautazás
2025. január 25.-26., szombat, vasárnap
pihenőnap
2025. január 27.-31., hétfő-péntek
csapatedzések Diósgyőrben
2024. február 1., szombat
19:30 DVTK - Újpest (18. forduló)
* A pontos helyszín és kezdési időpont még egyeztetés alatt
A DVTK téli edzőtáborba utazó kerete
Kapusok
- Bánhegyi Bogdán (U21, DVTK LSA)
- Danilović, Branislav
- Odyntsov, Artem
- Németh Barnabás (U21, DVTK LSA)
- Sentić, Karlo (külön edz az edzőtáborban)
Mezőnyjátékosok
- Acolatse, Elton
- Bárdos Bence (a DVTK saját nevelésű játékosa)
- Bényei Ágoston
- Chorbadzhiyski, Bozhidar
- Demeter Milán (U21, DVTK LSA)
- Edomwonyi, Bright
- Jurek Gábor (U21, DVTK LSA)
- Gera Dániel
- Gluščević, Nikola
- Holdampf Gergő
- Huszár Marcell (U21)
- Kállai Kevin (a DVTK saját nevelésű játékosa)
- Klimovich, Vladislav
- Komlósi Bence (U21, DVTK LSA)
- Lund, Marco
- Požeg Vancaš, Rudi
- Rakonjac Marko
- Saničanin, Siniša
- Sáreczki Szabolcs (U21, DVTK LSA)
- Skribek Alen
- Szakos Bence (U21, DVTK LSA)
- Szatmári Csaba
- Tiéhi, Christ
- Vallejo, Alexander
- Varga Zétény* (U21)
* később csatlakozik a társakhoz