Beharangozó 2025. február 13., csütörtök

A 13. élvonalbeli Diósgyőr - Nyíregyháza mérkőzés következik

A DVTK az élvonalban mindössze 12 alkalommal fogadta a Nyíregyházát, ebből hatszor nyert, háromszor pedig döntetlent játszottak a csapatok. Ősszel diósgyőri siker született Nyíregyházán is. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 13. élvonalbeli Diósgyőr - Nyíregyháza mérkőzés következik


Egymás ellen

Az első bajnoki találkozón 10:0 arányban verte a DiMÁVAG a Nyíregyházi TVE-t 1500 néző előtt 1940. március 31-én. A Diósgyőr a Horváth - Bán Nándor, Felföldi Sándor - Kalocsai Géza, Csonka, Barta Gyula - Mészáros István, Fazekas Zoltán, Füzér János, Barna Károly, Magyar István összeállításban a korabeli tudósítás szerint legázolta ellenfelét, már a 2. perc végén 2:0-ra vezetett a csapat, majd sorra jött a többi találat igazságosan elosztva a két félidőben. A fölényre jellemző, hogy a tudósító a nyíregyházi kapust a tíz kapott gól ellenére a jók között említi.

1947. április 20-án a Károlyi József - Rózsavölgyi István, Somfai - Kispataki Aladár, Bohus Lajos, Kurucsai - Penderi György, Pesti György, Németh Gyula, Pribelszky Gyula, Doma László összetételű csapat rúgott 6 gólt.

1962. május 16-án utazott először Diósgyőrbe már Spartacus néven a nyíregyházi csapat. Bukovi Márton edző a Tamás Gyula - Werner Gyula, Szigeti Oszkár, Paulás Tibor, Csányi József, Nyíri Zoltán, Szamek Kálmán, Ráczi Attila, Bóta Sándor, Fekete József, Matisz Tivadar összeálíltásban küldte pályára a Diósgyőrt. A mieink Szamek Kálmán és Fekete József találatával arattak győzelmet.

Az élvonalban mindössze 1980. december 6-án látogatott először az Andrássy útra a Spartacus. A Diósgyőr a Veréb György - Szántó Gábor, Néder István, Tatár György, Teodoru Borisz, Oláh Ferenc, Fükő Sándor, Görgei János, Borostyán Mihály, Szlifka Miklós (Teodoru Vaszilisz), Szemere Zoltán összeállításban lépett pályára és Szlifka Miklós góljával nyerte meg 1-0-ra az első NB I.-es keleti rangadót.

A második döntetlenül végződött, a harmadikat pedig ismét a DVTK nyerte Fekete László duplájával. 

A hétéves másodosztályú purgatóriumot követően a '90-es években háromszor járt a nyíregyházi csapat élvonalbeli bajnoki mérkőzésen Diósgyőrben, és előbb Kiser László, majd Egressy Gábor gólja miatt távoztak lógó orral, harmadszor pedig már az egy pontnak is örülhettek.

 A következő 4 mérkőzésünkön csupán 1 gólt szereztünk. Igaz Lippai Ákos gólja a 2008/2009-es bajnokságban a győzelmet, ezzel együtt a 3 pontot jelentette.

A DVTK 2004-től íródó legújabbkori történetében mindössze 1+2 évet töltött a másodosztályban. Ekkor mindhárom alkalommal összefutott a Nyíregyházával. A DVTK-t 2010. szeptember 25-én az Ivan Radoš - Savo Raković, Igor Gal, Budovinszky Krisztián, Gohér Gergő - Mohamaodou Abdouraman - Dobos Attila (Horváth Gábor, 89.), Lippai Ákos, Halgas Tibor (Szabó Péter, 59.) - Roszel Róbert (Faggyas Milán, 46. p.), George Menougong összeállításban küldte pályára Benczés Miklós vezetőedző, a gólokat a két kezdőcsatár szerezte.

Ezt követően a 2010-es évek egyetlen bajnokija következett, 2014. november 9-én az NB I. 14. fordulójában egy igazi szomszédvárak csatáját hozó mérkőzésen -, ahol nem számít a tabellán elfoglalt hely - a DVTK végül Georges Griffiths és Lazar Marjanović góljával bedarálta a Nyíregyházát. Szivics Tomiszláv az Antal Botond - Dražen Okuka, William Alves, Kádár Tamás, Senad Husić - Egerszegi Tamás (Takács Tamás, 57.), Elek Ákos - Lazar Marjanović, Gosztonyi András (Julian Jenner, 79.), Bacsa Patrik (Miroslav Grumić, 35.) - Georges Griffiths. 


A legutóbbi, két évre nyúló másodosztályú időszak gólzáporos első mérkőzésen szebbnél szebb gólokkal győzött a DVTK a Nyíregyháza ellen a Merkantil Bank Liga 8. fordulójában. A találkozó úgy kezdődött, ahogy ötezer helyszínen szurkoló diósgyőri várta, egy öngóllal már a 2. percben előnybe került a DVTK. A vendégek negyedóra múlva egyenlíteni tudtak, ám Hornyák Marcell egy nagyszerű mozdulattal még a szünet előtt ismét megszerezte a vezetést a DVTK-nak. A második félidőben is ki tudtak egyszer egyenlíteni a vendégek, de utána beindult a diósgyőri henger, Könyves Norbert és Molnár Gábor - talán még Hornyák góljánál is látványosabb - találatával sikerült itthon tartani a három pontot.

Diósgyőri VTK - Nyíregyháza Spartacus FC 4-2 (2-1)

DVTK: Póser Dániel - Hegedűs János (Eperjesi Gábor, 81.), Dejan Karan (Szűcs Krisróf, 65.), Szatmári Csaba - Polgár Kristóf, Zsemlye Balázs, Molnár Gábor, Németh Márió (Oláh Bálint, 46.), Bokros Szilárd (Bárdos Szilárd, 46.) - Könyves Norbert, Hornyák Marcell (Horváth Zoltán, 65.). Vezetőedző: Kondás Elemér.
Nyíregyháza: Fejér - Kilyén, Szokol, Jánvári, Nemes - Márkus A. (Szabó B., 59.) - Csörgő, Paku, Zamostny, Gresó (Pócsik, 59.) - Novák Cs. Vezetőedző: Szergej Pacaj

Gólszerző: Jánvári Gábor (1-0, öngól) a 2., Zamostny Balázs (1-1) a 16., Hornyák Marcell (2-1) a 42., Szabó Bálint (2-2) a 72., Könyves Norbert (3-2) a 76., Molnár Gábor (4-2) a 81. percben.


Legutóbb Diósgyőrben a másodosztályban találkozott a két csapat egy nagy létszámú, és végig hangosan szurkoló közönség előtt. Az első félidőben Gera Dániel és Bényei Ágoston góljával megnyugtató előnyre tett szert a DVTK két szép támadás végén, miközben a vendégek gyakorlatilag nem tudtak helyzetet kialakítani. A második félidőben kintebb jöttek a vendégek, lehetőséget teremtve ezzel a gyors diósgyőri támadásoknak, ami rendre veszélyt jelentett, de már csak egy-egy kapufát láttak a szurkolók mindkét oldalon.

Diósgyőri VTK - Nyíregyháza Spartacus FC 2-0 (2-0)

DVTK: Branislav Danilović - Csirmaz István, Szatmári Csaba, Bárdos Bence, Bokros Szilárd (Farkas Dániel, 82) - Bertus Lajos (Koman Vladimir, 70.), Cseke Benjámin, Bényei Ágoston (Illés Bálint, 89.) - Gera Dániel (Papp Marcell, 89.), Eppel Márton (Szőke Adrián, 70.), Lukács Dániel. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej.
NYSFC: Fejér Béla - Szokol Zsolt, Gengeliczki Gergő, Baki Ákos, Deutsch Bence - Sigér Ákos (Csősz Richárd, 53.), Márkus Attila - Pekár László (Nikola Pantović, 70.), Pataki Bence (Myke Ramos, 82.), Gresó Mátyás (Szerető Krisztofer, 70.) - Kovács Ádám (Artner Dávid, 82.). Vezetőedző: Huszák Géza.

Gólszerző: Gera Dániel (1-0) a 16., Bényei Ágoston (2-0) a 38. percben.


Az OTP Bank Liga idei kiírásában Nyíregyházán rendezték az első mérkőzést. Nagyszerű hangulatban kezdődött a meccs, a vendégszektort megtöltő közel ezer diósgyőri hangorkánja csak erősödött a vendéghelyzetek láttán. A fölény a 14. percben érett vezetéssé, Bright Edomwonyi értékesítette Gera Dániel indítását. A folytatásban a hazaiak támadtak többet, de csak pontrúgások után veszélyeztettek. A második félidő még jobban indult, mint az első, Gera Dániel egy parádés meglátással megduplázta az előnyt. Ezt követően a hazaiak továbbra is az ívelgetésben és a pontrúgásokban bíztak, de a diósgyőri védelem magabiztosan állt a lábán, és újabb mérkőzést hozott le kapott gól nélkül.

Nyíregyháza Spartacus FC - Diósgyőri VTK 0-2 (0-1)

NYSFC: Tóth Balázs - Baki Ákos (Alaxai Áron, 59.), Gengeliczki Gergő, Keresztes Krisztián - Jaroslav Navratil, Aboubakar Keita (Ognjen Radošević, 77.), Toma György (Slobodan Babić, 88.), Nagy Barnabás - Kovácsréti Márk (Beke Péter, 77.), Myke Ramos (Eppel Márton, 59.), Nagy Dominik. Vezetőedző: Tímár Krisztián.
DVTK: Karlo Sentić - Szatmári Csaba (Bárdos Bence, 68.), Bozhidar Chorbadzhiyski, Marco Lund, Siniša Saničanin - Gera Dániel (Mohammed Rharsalla, 77.), Holdampf Gergő, Alexander Vallejo, Vladislav Klimovich (Komlósi Bence, 90.) - Bright Edomwonyi, Marko Rakonjac (Elton Acolatse, 77.). Vezetőedző: Vladimir Radenković.

Gólszerző: Bright Edomwonyi (0-1) a 14., Gera Dániel (0-2) a 46. percben.


Az eddig lejátszott élvonalbeli Diósgyőr - Nyíregyháza mérkőzések az élvonalban

  1. 1980/1981
    1980.12. 6. DVTK - Nyíregyházi VSSC 1-0 G.: Szlifka Miklós
  2. 1981/1982
    1981. 11. 7. DVTK - Nyíregyházi VSSC 1-1 G.: Borostyán Mihály
  3. 1982/1983
    1983. 3. 12. DVTK - Nyíregyházi VSSC 2-0 G.: Fekete László (2)
  4. 1983/1984
    1984. 6. 3. DVTK - Nyíregyházi VSSC 0-0 (egyik csapat sem kapott pontot - megállapított eredmény)
  5. 1992/1993
    1992. 9. 19. DFC - Nyíregyházi VSC 1-0 G.: Kiser László
  6. 1998/1999
    1999. 6. 12. DFC - Nyírség-Spartacus FC 1-0 G.: Egressy Gábor
  7. 1999/2000
    1999. 8. 7. DFC - Nyírség-Spartacus FC 2-2 G.: Dănuţ Frunză (2)
  8. 2004/2005
    2004. 11. 6. DVTK - Nyíregyháza Spartacus FC 0-1
  9. 2007/2008
    2007. 9. 15. DVTK - Nyíregyháza Spartacus FC 0-0
  10. 2008/2009
    2009. 4. 28. DVTK - Nyíregyháza Spartacus FC 1-0 G.: Lippai Ákos
  11. 2009/2010
    2010. 5. 5. DVTK - Nyíregyháza Spartacus FC 0-1
  12. 2014/2015
    2014.11.09. DVTK - Nyíregyháza Spartacus FC 2-1 G.: Georges Griffiths, Lazar Marjanović

Hazai mérlegünk: 12 mérkőzés, 6 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség, 1 megsemmisített eredmény, 11 rúgott és 6 kapott gól.

Az eddig lejátszott másodosztályú (II. Liga, NB B, NB II., NB I/B) Diósgyőr - Nyíregyháza mérkőzések 

  1. 1939/1940
    1940. 3. 31. DiMÁVAG - Nyíregyházi TVE 10:0 G.: Füzér János (4), Magyar István (2), 
    Mészáros István (2), Barna Károly, Kovács (ö.g.)
  2. 1946/1947*
    1947. 4 6. DVTK - Nyíregyházi MADISZ 0:0
  3. 1946/1947*
    1947. 4. 20. DVTK - Nyíregyházi MÁV SE 6:1 G.: Penderi György (5), Németh Gyula
  4. 1961/1962 
    1962.  5. 16. DVTK - Nyíregyháza Spartacus 2:0 G.: Szamek Kálmán, Fekete József
  5. 1962/1963 
    1963. 6. 2. DVTK - Nyíregyháza Spartacus 3:0 G.: Kovács István (2), Ráczi Attila
  6. 1965 
    1965. 3. 28. DVTK - Nyíregyháza Spartacus 1:0 G.: Kisuczky Róbert
  7. 1984/1985 
    1984. 10. 28. DVTK - NYVSSC 2-2 G.: Oláh Ferenc, Menyhárt Ernő
  8. 1985/1986
    1986. 5. 28. DVTK - NYVSSC 2-0 G.: Dzurják József (2)
  9. 1986/1987
    1987. 5. 16. DVTK - NYVSSC 3-3 G.: Szemere Zoltán, Balogh Attila, Molnár István
  10. 1987/1988
    1988. 4. 3. DVTK - NYVSSC 1-1 G.: Breznai Attila
  11. 1988/1989
    1988. 9. 11. DVTK - NYVSSC 2-2 (tizenegyesekkel: 4-3) G.: Bém Gábor, Lengyel János
  12. 1989/1990 
    1990. 5. 13. DVTK - NYVSSC 1-2 G.: Leskó Zoltán
  13. 1990/1991
    1991. 5. 12. DVTK - NYVSC 2-0 G.: Váczi Béla (2)
  14. 1993/1994 
    1993. 9. 18. DFC - NYFC 2-1 G.: Vadicska Zsolt, Serhiy Shubin
  15. 1994/1995
    1995. 6. 11. DFC - NYFC 0-1
  16. 1995/1996
    1995. 8. 27. DFC - NYFC 2-0 G.: Vámosi Csaba, Tóth György,
  17. 1996/1997
    1996. 11. 9. DFC - NYFC 0-0
  18. 2001/2002
    2002. 3. 16. DVTK - NYSL 3-1 G.: Vojtekovszki Csaba, Ulveczki Tibor, Ciprian Binder
  19. 2002/2003
    2002. 11. 16. DVTK - NYSL 4-2 G.: Sándor Zsolt, Horváth Tibor, Cornel Constantin, Ciprian Binder
  20. 2003/2004
    2003. 10. 1. DVTK - NYSFC 1-1 G.: Kovacsics Károly
  21. 2010/2011
    2010. 9. 25. DVTK - NYSFC 2-1 G.: George Menougong, Roszel Róbert
  22. 2021/2022
    2021. 9. 15. DVTK - NYSFC 4-2 G.: Jánvári (ög.), Hornyák Marcell, Könyves Norbert, Molnár Gábor
  23. 2022/2023
    2022. 11. 13. DVTK - NYSFC 2-0 (2-0) G.: Gera Dániel, Bényei Ágoston

* Az 1946/1947-es idényben a DVTK két nyíregyházi klubbal is találkozott, amelyek az egyesülésnek köszönhetően egyaránt a Nyíregyháza Spartacus FC elődjének tekinthetők

Hazai mérleg: 22 mérkőzés, 13 győzelem, 7 döntetlen, 2 vereség 53 lőtt és 20 kapott gól

Nyíregyháza Spartacus FC

Alapítva: 1928
Klubszín: piros-kék
Először az élvonalban: 1980/1981
Legjobb eredmény: NB I. 7. helyezett (1980/1981)
Élvonalbeli idények: 14
Folyamatosan az NB I.-ben: újoncok

A nyíregyházi labdarúgás története rendkívül összetett a számtalan egymással időnként egyesülő klub miatt, akik időről időre nevet is változtattak.

A Nyíregyháza Vasutas Sport Clubot 1928-ban alapították, majd 1977-ben a Nyíregyházi Spartacus Petőfi (amely 1973-ban a Nyíregyházi Petőfi és a Nyíregyházi Spartacus egyesülésével jött létre) és az NYVSC egyesült, megalkotva a Nyíregyházi Vasutas Spartacus SC-t (NYVSSC). A klub 2003-ban megszűnt, de a Kertvárosi FC jogutódjaként létrejött Nyíregyháza Spartacus FC továbbviszi a piros-kék hagyományokat.

Az országos másodosztályban először a Nyíregyházi TVE mutatkozott be (NB B, 1939/1940), a háború után követte a Nyíregyházi MÁV SE (NB II. Keleti-csoport, 1946/1947). Fél évtizeden keresztül városi rangadót is rendeztek, ám az '50-es évektől egészen 1968-ig az NYTVE utódai (Elektromos, Építők, Spartacus) szerepelt a másodosztályban. 

1980-ban a miskolci születésű, később a Diósgyőrt is vezető Temesvári Miklós irányításával jutottak fel történetük során először az NB I.-be. Az első évben a 7. helyen végeztek, aminél jobb eredményt azóta sem tudtak elérni, miként a sorozatban 4 élvonalbeli év is megdöntetlen rekord. Háromszor újoncként egyből búcsúztak, de az igazsághoz hozzátartozik, 2015-ben a pályán kivívták a bennmaradást, klublicencet viszont nem sikerült szerezni.

Egy év NB III. után felkerültek az NB II.-be, ám az elmúlt 5 évben rendre messze jártak az újabb feljutástól.

Az előző bajnokságban megnyerték a Merkantil Bank Ligát, és bajnokként jutottak fel. A házi gólkirályi címet Nagy Dominik szerezte meg 11 góllal.

OTP Bank Liga 2024/2025

Összesített tabella (Teljes tabella)
4. Diósgyőri VTK 19 8 7 4 27-24 +3 31
11. Nyíregyháza Spartacus FC 19 5 4 10 22-32 -10 19

Hazai tabella (Teljes tabella)
7. Diósgyőri VTK 9 4 3 2 10-9 +1 15
8. Nyíregyháza Spartacus FC 10 4 3 3 15-15 0 15

Idegenbeli tabella (Teljes tabella)
1. Diósgyőri VTK 10 4 4 2 17-15 +2 16
11. Nyíregyháza Spartacus FC 9 1 1 7 7-17 -10 4

Formatabella

A legutóbbi 5 mérkőzés alapján (Teljes tabella)
5. Diósgyőri VTK 5 2 2 1 9-7 +2 8
12. Nyíregyháza Spartacus FC 5 1 1 3 5-8 -3 4

A legutóbbi 10 mérkőzés alapján (Teljes tabella)
2. Diósgyőri VTK 10 4 4 2 18-16 +2 16
12. Nyíregyháza Spartacus FC 10 2 3 5 9-14 -5 9

A legutóbbi 15 mérkőzés alapján (Teljes tabella)
1. Diósgyőri VTK 15 7 6 2 23-17 +6 27
10. Nyíregyháza Spartacus FC 15 4 4 7 18-23 -5 16

Eredmények

  1. forduló: NYSFC - ETO 2-1
  2. forduló: MTK - NYSFC 3-0
  3. forduló: PAFC - NYSFC 3-1
  4. forduló: Paks - NYSFC 2-1
  5. forduló: NYSFC - Fehérvár 3-3
  6. forduló: FTC - NYSFC 2-1
  7. forduló: NYSFC - DVSC 3-2
  8. forduló: KTE - NYSFC 0-2
  9. forduló: NYSFC - DVTK 0-2
  10. forduló: Újpest - NYSFC 1-0
  11. forduló: NYSFC - ZTE 1-1
  12. forduló: ETO - NYSFC 1-1
  13. forduló: NYSFC - MTK 2-0
  14. forduló: NYSFC - PAFC 0-3
  15. forduló: NYSFC - Paks 4-2
  16. forduló: Fehérvár - NYSFC 2-0
  17. forduló: NYSFC - FTC 0-1
  18. forduló: DVSC - NYSFC 3-1
  19. forduló: NYSFC - KTE 0-0
  20. forduló: DVTK - NYSFC (2025. 02.15.)
  21. forduló: NYSFC - Újpest (2025. 02.22.)
  22. forduló: ZTE - NYSFC (2025. 03.01.)
  23. forduló: NYSFC - ETO (2025. 03.08.)
  24. forduló: MTK - NYSFC (2025. 03.16.)
  25. forduló: NYSFC - PAFC (2025. 03.29.)
  26. forduló: Paks - NYSFC (2025. 04.05.)
  27. forduló: NYSFC - Fehérvár (2025. 04.12.)
  28. forduló: FTC - NYSFC (2025. 04.19.)
  29. forduló: NYSFC - DVSC (2025. 04.26.)
  30. forduló: KTE - NYSFC (2025. 05.03.)
  31. forduló: NYSFC - DVTK (2025. 05.10.)
  32. forduló: Újpest - NYSFC (2025. 05.17.)
  33. forduló: NYSFC - ZTE (2025. 05.24.)

A legutóbbi fordulóban a Tóth Balázs - Pavlos Correa, Alaxai Áron, Keresztes Krisztián - Jaroslav Navrátil, Toma György, Aboubakar Keita, Nagy Barnabás (Benczenleitner Barna, 90.) - Nagy Dominik, Kovácsréti Márk (Ronaldo Deaconu, 81.) - Slobodan Babić (Eppel Márton, 70.) összeállításban játszottak.

Házi góllövőlista

6 gólos
Kovácsréti Márk

4 gólos
Beke Péter

3 gólos
Jaroslav Navrátil

2 gólos
Slobodan Babić

1 gólos
Eppel Márton
Nika Kvekveshkiri
Nagy Barnabás
Tamás Olivér

Sárga lap

7 sárga lap
Toma György
Nagy Dominik

6 sárga lap
Aboubakar Keita

5 sárga lap
Baki Ákos (eltiltását letölltötte, játszhat a DVTK ellen)
Kovácsréti Márk (eltiltás miatt nem játszhat a DVTK ellen)

4 sárga lap
Alaxai Áron

Piros lap

1 piros lap
Aboubakar Keita (eltiltás miatt nem játszhat a DVTK ellen)
Temesvári Attila (eltiltását letölltötte, játszhat a DVTK ellen)

Téli játékosmozgás

Érkezett
Benczenleitner Barna (Bp. Honvéd)
Ronaldo Deaconu (román, FC Hermannstadt)
Pavlos Correa (ciprusi-panamai, Volosz)
Matheus Leoni (brazil, ???)
Žan Medved (szlovén, FC Košice)
Darko Velkovski (északmacedón)

Távozott
Baki Ákos (Bp. Honvéd)
Bese Balázs (Tatabánya - kölcsönbe)
Gengeliczki Gergő (Sényő)
Gresó Mátyás (Mezőkövesd)
Myke Bouard Ramos (brazil-magyar, Kazincbarcika)
Oláh Benjámin (Mezőkövesd - kölcsönbe)
Pataki Bence (Tiszakécske - kölcsönbe)
Pinte Patrik (szlovák-magyar, Bp. Honvéd - kölcsönbe)

A Nyíregyháza Spartacus FC kerete

Kapusok
Fejér Béla (HUN, ROU) 1995.05.11. (95)
Tóth Balázs (HUN) 2004.04.29. (32)

Mezőnyjátékosok
Alaxai Áron (HUN) 2003.04.11. (4)
Babić, Slobodan (SRB, MNE) 2000.03.04. (45)
Beke Péter (HUN) 2001.03.14. (9)
Benczenleitner Barna (HUN) 2003.09.16. (66)
Bertók Márk (HUN) 2006.12.07. (?)
Correa, Pavlos (CYP, PAN) 1998.07.14. (44)
Cseh Norbert (HUN) 2005.04.24. 20)
Daróczi Zoltán (HUN) 2000.03.07. (29)
Deaconu, Ronaldo (ROU) 1997.05.13. (10)
Eppel Márton (HUN) 1991.11.20. (27)
Farkas Bendegúz (HUN) 2004.08.05. (88)
Géresi Krisztián (HUN) 1994.06.14. (49)
Jokić, Ranko (SRB, BIH) 1999.04.22. (3)
Keita, Aboubakar (CIV) 1997.11.05. (8)
Keresztes Krisztián (HUN) 2000.01.04. (24)
Kovács Milán (HUN) 1999.09.24. (12)
Kovácsréti Márk (HUN) 2000.09.01. (23)
Kvekveskiri, Nika (GEO) 1992.05.29. (16)
Medved, Žan (SLO) 1999.06.14. (55)
Nagy Barnabás (HUN) 2000.09.05. (77)
Nagy Dominik (HUN) 1995.05.08. (14)
Navrátil, Jaroslav (CZE) 1991.12.30. (7)
Radošević, Ognjen (SRB) 2003.08.01. (28)
Tamás Olivér (HUN, UKR) 2001.04.14. (33)
Temesvári Attila (HUN) 2000.06.03. (15)
Toma György (HUN, UKR) 1996.04.27. (6)
Velkovski, Darko (MKD) 1995.06.21. (21)

A kispadon

A nyíregyházi kispadon az 1979-ben született Tímár Krisztián ül, aki az élvonalba vezette a csapatot. Labdarúgóként négyszer szerepelt a válogatottban, játszott a Videotonban, Tatabányán, Nyíregyházán, az FTC-ben, Siófokon és Szegeden, valamint Finnországban és az angliai Plymouth Argyle csapatában is. Vezetőedzői karrierjét Székesfehérvárott kezdte a második csapatnál, majd szövetségi edzőként dolgozott az U18-as és az U19-es válogatott mellett, 2022 nyarán pedig az ETO csapatának élére nevezték ki, 2023 nyarától irányítja a nyíregyháziakat.

Ismerősök a másik oldalon

Eppel Márton másfél éven keresztül viselte a diósgyőri szerelést a Merkantil Bank Ligában. 2022 tavaszán 3, egy évvel később a feljutó csapat tagjaként 4 bajnoki gólt szerezett. Lengyelországot érintve igazolt Nyíregyházára idén nyáron.

Tóth Balázs 2024 tavaszán állt a DVTK alkalmazásában, azonban pályára csak Kazincbarcikán lépett a kooperációs szerződés keretében. Nyáron pedig átigazolási díj ellenében távozott Nyíregyházára.