Összefoglaló 2020. március 11., szerda

Rui Pedro: Ilyen egy jó csapat

Rui Pedro harmadik gólját lőtte ebben a bajnokságban, és a DVTK mindhárom mérkőzést megnyerte (a Mezőkövesd ellen idegenben, a Kisvárda és az Újpest ellen itthon). A múlt héten gólpasszt adott Florent Hasaninak, aki most visszaadta.

Rui Pedro: Ilyen egy jó csapat


- Sorozatban negyedik mérkőzésén szerzett pontot a DVTK. Kívülről nézve magabiztos sikert aratott a csapat, és belülről?
- Jól játszottunk, de ennél is fontosabb, hogy megnyertük a mérkőzést, okkal vagyunk boldogok. Az egész mérkőzés menetét meghatározta egy korai gól, ezért igyekszünk mindig megnyomni az elejét. Ezúttal is betaláltunk, és könnyebben tudtuk kézben tartani a találkozót. A szünet után egyre több helyzetet alakítottunk ki, és ugyan a 2-1-es végeredmény azt sugallja, hogy szoros mérkőzést játszottunk, de valójában több góllal is nyerhettünk volna. 

- A Honvéd ellen négy, az Újpest ellen két gólt szerzett a DVTK. Ezen kívül miben különbözött a két győztes találkozó?
- A Honvéd több teret hagyott nekünk a középpályán, az Újpest viszont jobban zárt itt, de ha átjátszottuk a labdát, akkor helyzeteket tudtunk kialakítani. Azonban számomra nem a különbség a lényeg, hanem a hasonlóság: mindkét meccset megnyertük. 

- Minek köszönhető az utóbbi időszak kitűnő teljesítménye?
- Már 2019 végén elkezdtük nyerni a meccseket, ami növelte az önbizalmunkat, idén pedig egészen kiválóan szereplünk, és ennek köszönhetően duzzadunk az önbizalomtól. A magabiztosabb csapat mindig nagyobb eséllyel vág neki egy párharcnak, így ezen az úton kell továbbhaladni. 

- Észrevetted, hogy amikor gólt lősz, akkor nyer a DVTK?
- Igen, így maradéktalanul tudtam örülni minden gólnak, mert vesztes meccsen semmit sem ér egy találat. Ez is csak újabb motiváció arra, hogy minél több gólt szerezzek, de számomra teljesen mindegy, ki lövi gólt, a csapat az első. 

- Hogyan emlékszel a szombati gólodra?
- Már előtte is betalálhattam volna, de akkor kicsit közelebbről magasan lőttem, amit Pajović bravúrral fölé ütött. Talán, ha laposan próbálkozom, bemegy, de ez már sosem derül ki. 
Sokat gyakoroljuk a pontrúgásokat, ezt a figurát is. A szabálytalanság után azt mondtam Makinak és Flónak (Márkvárt Dávid és Florent Hasani - a szerk.), hogy jövök feléjük, ha azt látják, lemaradnak a védők, akkor adják nekem a labdát. Így is történt, jól jött üresbe, meglőttem, és némi szerencsével a hálóban kötött ki. 

- A Honvéd ellen te adtál gólpasszt Florent Hasaninak, aki most visszaadta.
- Ilyen egy jó csapat. A labdarúgás csapatjáték, ahol passzolni kell, végső soron a gólpassz is gólt ér. 

- A sorsolásnak köszönhetően a három dobogós ellen játszik a következő három fordulóban a DVTK.
- Jó formában vagyunk, így kell folytatnunk a továbbiakban is. Jókor jön ez a három találkozó, önbizalommal felvértezve léphetünk pályára, és most lemérhetjük, mennyit fejlődtünk az utóbbi időben.