Elek Ákos és több fiatal után újabb megyénket elhagyó labdarúgót sikerült visszacsábítani. (Eddigi pályafutásáról itt lehet olvasni)

- Nagyon örülök, hogy hazatérhettem Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, és bízom benne, hogy sok sikert fogunk elérni a csapattal együtt - nyilatkozta Makrai Gábor, aki 7-es mezben lép pályára ebben az idényben. - Gyors, gólerős játékos vagyok, szeretném ezt kamatoztatni Diósgyőrben is. Centerként és szélsőként vagyok bevethető, számomra nem a poszt a fontos, hanem az, hogy minél több játéklehetőséget kapjak. Kissrácként többször jártam Diósgyőrben mérkőzésen, majd kazincbarcikai játékosként számtalanszor játszottam a DVTK korosztályos csapatai ellen. A Diósgyőri Stadionban mutatkoztam be a Puskás Akadémia színeiben, most vasárnap pedig már a DVTK mezében szeretnék ugyanitt játszani.
 
 
- Gábor egy több poszton bevethető korosztályos válogatott, akit személyesen is volt alkalmam megismerni azalatt a három év alatt, amíg a Puskás Akadémia vezetőedzőjeként dolgoztam - mondta el Benczés Miklós sportigazgató. - Hozzátesszem, rendkívül fiatalon, mert már két éve, hogy bemutatkozott az élvonalban. Tavaly kiteljesedett a csákvári kölcsönben, 15 gólt szerzett 24 mérkőzésen, volt közte mesterhármas is. Bízunk benne, hogy mindkét fél számára gyümölcsöző lesz az előttünk álló év. Azon túl, hogy gólerős támadó érkezett, az is fontos, hogy kölcsönvételével bővül a 20 év alatti fiatal játékosok repertoárja.
 
Makrai Gábor minden szükséges engedéllyel rendelkezik, csak Horváth Ferenc vezetőedző döntésén múlik, hogy pályára lép-e vasárnap a Vasas ellen.
 

Névjegy

Név: Makrai Gábor
Születési idő: 1996. június 26.
Születési hely: Eger
Magasság: 186 centiméter
Poszt: támadó

Pályafutása

2015/2016 Csákvár (NB II.) 24/15
2014/2015 Puskás Akadémia FC (NB I.) 9/0
2010-2014 Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia utánpótlás
2007-2010 Kazincbarcika utánpótlás
2006-2007 Putnok utánpótlás
2005-2006 Kazincbarcika utánpótlás
 
Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!