A közelgő Atlétikai Világbajnokság helyszínén, a Nemzeti Atlétikai Központban rendezték a 128. Magyar Bajnokságot Budapesten. A kétnapos megmérettetésen a DVTK 9 versenyzője 9 számban állt rajthoz.

A második nap zárásaként került megrendezésre a női 100 méteres gátfutás, ahol kétszeres U20-as vb bronzérmesünknek Tóth Annának szurkolhattunk. Gátfutónk tartalékos 13.20-as futással került a döntőbe, ahová Kozák Luca és Kerekes Gréta is könnyed futással kvalifikált. A fináléban diósgyőri atlétánkat a két debreceni klasszis fogta közre, akiknek a startpisztoly eldördülése után jobban sikerült a rajta ám Anna folyamatosan zárkózott rájuk, és egy kiváló futással 12.84-el Kozák mögött a második helyen ért célba, mindössze 7 századra az olimpiai szinttől. A 16 százados bődületes egyéni legjobb javítás U23-as országos csúcsot is jelentett, amivel Kozák 5 évvel ezelőtti eredményét adta át a múltnak Tigyi József tanítványa.

Tóth Anna a magyar gátfutók örökranglistáján ezzel az eredménnyel a harmadik helyre lépett előre Siska Xénia és a felnőtt csúcstartó mögé, egyben pedig a legfiatalabb hazai atléta lett, aki 13 másodpercen belül ért célba női 100 méter gáton. Eredményével atlétánk sok világranglistás pontot szerzett, amivel közelebb került a hazai augusztusi világbajnoki részvételhez, ám a tavaszi 6 hetes sérülése miatt kimaradt versenyek miatt még nem biztos az indulása.

- Hatalmas tettvágy volt bennem. Azt éreztem, hogy tiszta a fejem, és ha tényleg minden összejön, akkor egyéni csúcsot futhatok, de arra nem számítottam, hogy 16 századmásodperccel meg tudom javítani. Sajnos az eleje nem az erősségem, viszont még magamat is megleptem a rajtommal. A végén pedig minden összejött. Nagyon boldog vagyok! - értékelt gátfutónk a célbaérkezés után.

A DVTK atlétika szakosztálya a második nap kezdetén Lalik Petra révén is közel került az éremhez 400 méter gáton. Majkut Gergely tanítványa 1:00.26-os egyéni csúccsal a negyedik helyen ért célba az erős mezőnyben, ami mellett az első napon 400 méter síkon is eddigi legjobbját futotta.

A további piros-fehér indulók közül Bacsa Fanni a hetedik helyet szerezte meg távolugrásban, Zákányi Panna pedig 8. lett 5000 méteren, míg Tóth Balázs Márton egyéni csúcsot futott 1500 méteren és 5000-en is rajthoz állt, ahol Tugyi Levente 14. lett. Kovács Máté a 13. helyen ért célba 1500-on, míg Gál Nikolett a női 100 gát előfutamában lett negyedik, Hajdu Áron pedig a férfi 100-asok első felvonásában ötödik.

128. Atlétikai Magyar Bajnokság - Budapest

Férfi 100 méter 1.ief

Hajdu Áron 5. hely 11.12

Férfi 1500 méter

Tóth Balázs Márton 11. hely 3:55.93 PB

Kovács Máté 13. hely 3:57.06

Férfi 5000 méter

Tóth Balázs Márton 13. hely 15:51.63

Tugyi Levente 14. hely 16:13.47

Női 400 méter

Lalik Petra 10. hely 56.80 PB

Női 5000 méter

Zákányi Panna 8. hely 19:58.35ű

Női 100 méter gát

Tóth Anna 2. hely 12.84 (13.20) U23 NR

Gál Nikolett 2. ief 4. hely 14.81

Női 400 méter gát

Llaik Petra 4. hely 1:00.26 PB

Női Távolugrás

Bacsa Fanni 7. hely 5.71