Újabb spanyol, Sevillából származó labdarúgót igazolt nemrég a DVTK. Amiként még télen Luque, úgy most Gallardo ideérkezése volt (majdnem) hihetetlen, ám hétfő estére kiderült, kedd délelőtt be is bizonyosodott: igaz. A Diósgyőr - alighanem egyik - legnagyobb nyári igazolása a ma fél 10-es edzésen már részt is vett, majd délben sajtótájékoztatón állt, a klubvezetők társaságában, az újságírók rendelkezésére. Az eseményen elhangzottakból idézzük a legérdekesebbeket.

Francisco Gallardo
Francisco Gallardo

Luque szerepét firtató kérdésre válaszul mondta el a játékos, a már fél éve itt lévő másik spanyol idegenlégióst hívta fel valóban, amikor megkapta az első megkeresést Miskolcról, nála érdeklődött, mit gondoljon a városról és csapatáról - és José barátjától kedvező híreket kapott, jó tapasztalatokról hallott. Ezért is mondott igent. Amúgy általában a magyar labdarúgás történetéből - ki csodálkozik? - inkább a régmúltból vannak emlékei, ha csak hallomásból is; Puskás neve ugrik be neki is mindenekelőtt.

Elhangzott: 7-es mezben fog nálunk szerepelni, jelenlegi szakmai célja, mint mondta, hogy beverekedje magát a kezdő 11-be, minél többet léphessen pályára a rövidesen kezdőd NB I-es szezonban.

Felkészült-e a vezéregyéniség szerepre, alkalmasnak tartja-e magát? - kérdezték tőle. Igen - válaszolt -, szeretne piros-fehérben azzá válni. De ehhez szükséges, hogy a társai segítség, őt magát pedig elkerüljék a sérülések. "Örülnék, ha a szurkolók Diósgyőrben azt a Gallardót láthatták, aki már a spanyol bajnokságból ismerős lehet" - fogalmazott.

Ami ibériai futballtapasztalatait illeti, ezzel reagált a felvetésre, miszerint (hasonlóan, ami Luquéval is történt a másodosztályban) igencsak számíthat az ellenfelek kiemelt figyelmére a pályán, úgymond, célponttá is válhat... -, mint jelezte, az ilyesmit az erős spanyol bajnokságban már megszokhatta.

Miért Magyarországot választotta egyáltalán? Vonzotta az új kihívás, amit egy másik ország, másik liga jelenthet.Melyiknek drukkol otthon inkább, a Sevillának vagy a Betisnek? Előbbinek.

Ki a kedvence hazája válogatottjából? Az egész (ugyebár, világ- és Európa-bajnok) csapat, mondta, de ha valakit ki kell név szerint emelnie, akkor a barcelonás Xavi.

Ezután további érdekes fejleményekről, illetve háttérinformációkról értesülhettünk a tájékoztatón jelenlévő DVTK-s illetékesektől.

Dudás Hunor
Dudás Hunor

Dudás Hunor újságírói felvetésekre válaszolt:
- Nem tudom, kell-e még majd három-négy-öt további spanyol játékos, de készülünk továbbiak megszerzésére. Ám a lényeg: semmiképp sem tucatjátékosokat keresünk, hanem olyanokat, akik húzóemberekké, sőt, példaképekké válhatnak Diósgyőrben. Hogy a pletykák szerint jön Diego Tristán is? Szó sincs róla, tudomásom szerint ő már abbahagyta az aktív focit, és egyébként sem került szóba nálunk a neve. Ami azt illeti, hogy ígéretünkkel ellentétben rákényszerülhetünk, hogy élő szerződésű csatárokat próbáljunk megszerezni a hazai piacról: nem; ahogy szeptemberben is tartottuk magunkat ahhoz, hogy kölcsön nem veszünk senkit, mert csapatot építünk, úgy most tartjuk magunakt ahhoz, hogy csak lejárt szerződésű labdarúgókat célzunk meg. Ennek elsősorban anyagi okai vannak. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a DVTK számára versenyelőnyt jelent, hogy kiszámítható, megbízható klub, amely nem ígérget, de amit vállal, azt tartja.

- Az a baj, hogy nagyon rövid időn belül kezdődik a bajnokság - folytatta a gondolatmenetet Szentes Lázár szakmai igazgató. - Ha volna még több hetünk, olyan játékosokat tudnánk idehozni, akik igazán nagy durranást jelentenének... Sokan érdeklődnek Tisza Tibor ügyéről. Róla röviden annyit: kivár. Ha rajtunk múlna, már hat hete leigazoltuk volna. Nem győzöm hangsúlyozni: csak olyanokat hozunk Diósgyőrbe, akiket kinéztünk magunknak és akikről száz százalékig meg vagyunk győződve, hogy hasznára válnak a csapatnak. Egy félreértést is el kell itt oszlatnom. A korábbi interjúkban szóba került "A, B, C" kategorizálás nem valamiféle rangsort jelent a kiszemelt labdarúgók tekintetében. Tehát ha azt mondom, az "I, J, K"-nál tartunk, az nem gyengébb játékosokra utal. Csak arra, hogy folyamatosan megyünk végig a kiszemeltjeink során.Ekkor Dudás Hunor tette hozzá: és szempont az is, melyik szerződéskötés mennyire éri meg gazdaságilag a kft.-nek.

Paco és José: Luque agitált a DVTK mellett
Paco és José: Luque agitált a DVTK mellett (fotók: Balogh Attila)


Újabb konkrét kérdések következtek:

Polényi Gábor tavalyi kölcsönadása ügyében mi a helyzet? Nos, most végre kiderült, az akkor, egy éve nem kölcsönadás volt, hanem opciós joggal kötött eladási szerződés. Az opcióval élt a Vasas, Polényi tehát végleg a fővárosi egyesületé.

Magyar játékos "szintjén" (értsd: árában) vették meg Gallardót? A válasz: igen, sőt, alatta... (amennyiben a hazai piacon előforduló túlértékelt focistákból indulunk ki). Dudás Hunor: "Reális áron".
Végül ugyancsak az ügyvezető fogalmazta a következőket, amikor valaki a 2011-2012-es idényre vonatkozó célkitűzéseket firtatta:

- A pontos célt még nem jelöltük ki, míg nem alakult ki a végleges keretünk. Addig azt mondhatom, olyan játékot és szereplést akarunk, ami kilencezer nézőt hoz ki, mint a legutóbbi szezonzáró meccsünkön.