Összefoglaló 2017. március 4., szombat

PEAC - Aluinvent DVTK 78-68

Pécsett vendégszerepelt szombaton este az Aluinvent DVTK a bajnokság 20. fordulójában. A sérülésekkel bajlódó piros-fehérek két negyedet is magabiztosan nyertek, Jovanovic, Szécsi és Ruffin-Pratt is nagyon aktív volt támadásban, valamint védekezésben egyaránt, de a tízpontos vereség ellenére az egész csapatot dicséret illeti.

PEAC - Aluinvent DVTK 78-68


A két gárda decemberi miskolci találkozóján egy rendkívül szoros a vendégek örülhettek, miután ötpontos győzelmet arattak.

A DVTK az autópályán egy baleset miatt egy órát várakozott, ezért a tervezettnél később ért Pécsre. Ráadásul a Diósgyőr felkészülését több sérülés is nehezítette a találkozó előtt.

Maikel López a Szécsi, Rasheed, Jovanovic, Czank, Horváth kezdőötöst küldte pályára. A mérkőzés Szécsi közeli kosarával kezdődött, melyre Juhász válaszolt (2-2). 2. perc: Jovanovic szerzett két pontot, az ellentámadásból Juhász is betalált, majd érkezett Szécsi egy duplával (4-6). 3. perc: Kuster dobott be egy hárompontost (7-6). 4. perc: Rasheed volt eredményes közelről (7-8), majd Juhász dobhatott három büntetőt (10-8). 5. perc: Horváth dobott be egy triplát (10-11). 6. perc: Újabb Horváth tripla (10-14), Licskai dobott be egy közelit és egy büntetőt, majd Raksányi szerzett két pontot, de jött egy újabb vendég tripla, Ruffin-Pratt (15-17). 8. perc: Juhász és Jovanovic volt eredményes közelről (17-19). 10. perc: Tomlinson és Ruffin-Pratt dobott be egy-egy közelit (17-23).

A második negyed Kuster büntetőivel kezdődött (19-23). 11. perc: Juhász közelről volt eredményes (21-23). 12. perc: Jovanovic közelről dobott kosarat (21-25). 13. perc: Juhász és Jovanovic szerzett két-két pontot (23-27). 14. perc: Raksányi középtávoli dobása akadt be (25-27)., majd Kuster egalizálta az állást (27-27), de ismét jött Jovanovic (27-29). 16. perc: Jovanovic közelről dobott újabb kosarat (27-31), de Kuster is betalált, közelről és büntetőből is (30-31), majd Siksniute szerzett két pontot (32-31). A DVTK időt kért. 18. perc: Siksniute dobott be két büntetőt (34-31). A PEAC időt kért. 19. perc: Juhász dobott be két középtávolit (38-31). 20. perc: Kuster tripla, Szécsi büntetők, Juhász közeli, Raksányi büntetők, három is (46-33).

A harmadik negyed hazai kosárral kezdődött, Siksniute és Juhász volt eredményes (50-33). 22. perc: Ismét Siksniute közeli (52-33). 23. perc: Rasheed dobott be egy triplát (52-36), majd Juhász középtávolról volt sikeres (54-36). 24. perc: Rasheed szerzett két pontot (54-38). 25. perc: Siksniute közelről (56-38), Ruffin-Prat büntetőből dobott kosarat (56-40). 26. perc: Mandic tripla, Siksniute dupla (61-40). 27. perc: Jovanovic középtávolról, Rasheed közelről dobott kosarat (61-44). 28. perc: Zele két pont (63-44). 29. perc: Szécsi középtávolról, Zele közelről talált be (65-46). 30. perc: Ruffin-Pratt értékesíített egy büntetőt (65-47).

Az utolsó játékrész Tomlinson duplájával indult, majd Horváth szerzett két pontot (65-52), majd Kuster dobott be egy büntetőt (66-52). 33. perc: Juhász és Horváth közelről volt sikeres (68-54). 35. perc: Ruffin-Pratt a palánk alól, Juhász büntetőből talált be (70-56), 36. perc: Jovanovic büntetők, majd Mandic és Ruffin-Pratt szerzett két-két pontot (72-59). 37. perc: Kuster és Ruffin-Pratt növelte csapatának pontszámát kettővel (74-61). 38. perc: Tomlinson közelről, Kuster középtávolról dobott kosarat (76-63). 39. perc: Kuster büntetőből, Jovanovic közelről volt eredményes (78-65). 40. perc: Szécsi Orsolya talált be a vonalon túlról (78-68).

A mérkőzésen csapatként küzdött az Aluinvent DVTK. Jovanovic, Szécsi és Ruffin-Pratt is nagyon aktív volt támadásban és védekezésben is, de sajnos győzni ezúttal nem sikerült.

A rájátszás és a Magyar Kupa nyolcas döntője előtt az alapszakaszból még két mérkőzés van hátra. Jövő szombaton a listavezető Sopron, március 25-én pedig a Zalaegerszeg érkezik Miskolcra. A biztatásra ismét nagy szükség lesz, várjuk szurkolóinkat szeretettel!

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 20. forduló

PEAC - Aluinvent DVTK 78-68 (17-23, 29-10, 19-14, 13-21)

Pécs, Lauber Dezsó Sportcsarnok, 300 néző. Játékvezető: Farkas Gábor, Boros Tamás, Kulcsár Tibor
PEAC: Mandic 5/3, Kuster 20/6, Raksányi 7, Juhász 27, Siksniute 12. Csere: Licskai 3, Fűrész, Zele 4, Szücs L. Vezetőedző: Boris Maljkovic
Aluinvent DVTK: Horváth. 11/9, Czank, Rasheed 9/3, Szécsi 11/3, T. Jovanovic 17. Csere: Ruffin-Pratt  14/3, Tomlinson 6, Prahalis, Bach, Győri. Vezetőedző: Maikel López

Borislav Maljkovic: - A Cegléd elleni hosszabbításos győzelmünk fontos volt szerdán, ritmusba kerültünk. A meccs nagy részét kontrollálni tudtuk, sok gólpasszunk volt.
Maikel López: - Agresszíven és nagy figyelemmel kezdtük a találkozót, amelyet sajnos a második negyed végjátékában elvesztettünk. Ebben a periódusban kapott hátrányukat sajnos nem tudtuk ledolgozni.

A találkozó jegyzőkönyve.

Az Aluinvent DVTK további programja ide kattintva, a bajnokság állása pedig ide kattintva olvasható.