A hétvége legsikeresebb diósgyőri versenyzője Szuhai Rodrigo volt, aki két-két első és második helyet szerzett a három nap alatt. A fiatal lovas pénteken egy ezüstéremmel kezdte a versenyt a 120 cm-es nyílt versenyben, majd a 130 centiméteres magasságon nem talált legyőzőre Le Royal nevű lovával. Rodrigo a másik két dobogós helyezését vasárnap érte el, a 130 cm-es versenyben szerzett ezüsttel és a hétvége záró számában, a 140 cm-es nyílt versenyben aratott nagyszerű győzelmével, amit Jayjay nevű lovával ért el.
Testvére Ifj. Szuhai Gyula is remekelt a hétvégén. Szombaton, 125 cm-en második lett, majd a 135 cm-es nyílt versenyben nyert Perthy Jacksonnal, ami mellé másnap hozzá tudott tenni még egy aranyat 130 cm-en Edward nevű lovával, ahol Szuhai Gyula lett a harmadik. A maradék két diósgyőri érem Zsiga Vendel és Kamerman Mona közt oszlott meg, előbbi 120 cm-en a 6 éves lovaknál győzött, míg utóbbi pénteken lett harmadik a 110 cm amatőr versenyében.
Eredmények
Péntek
110 cm nyitott
Zsiga Vendel 4. hely
120 cm nyitott
Szuhai Rodrigo 2. hely
130 cm nyitott
Szuhai Rodrigo 1. hely
Szombat
110 cm amatőr
Kamerman Mona 3. hely
120 cm 6 éves lovak
Zsiga Vendel 5. hely
125 cm nyitott
Ifj. Szuhai Gyula 2. hely
135 cm nyitott
Ifj. Szuhai Gyula 1. hely
Szuhai Rodrigo 6. hely
Vasárnap
120 cm 6 éves lovak
Zsiga Vendel 1. hely
130 cm nyitott
Ifj. Szuhai Gyula 1. hely
Szuhai Rodrigo 2. hely
Szuhai Gyula 3. és 4. hely
140 cm nyitott
Szuhai Rodrigo 1. hely
Ifj. Szuhai Gyula 5. hely