Szentes Lázár már hónapok óta azon dolgozik, hogy a DVTK minél erősebb kerettel induljon - reményeink szerint - az NB I.-ben. Az erősítési tervekről kérdeztük a Diósgyőr szakmai igazgatóját.

- Kezdjük a legaktuálisabb kérdéssel, lesz-e Tiszai Sebastian a DVTK kapusa?
- A fiatal kapus két edzésen és egy edzőmérkőzésen mutatta meg tudását a szakmai stábnak. A salgótarjáni találkozót követően az előzetes terveknek megfelelően távozott, abban maradtunk, hogy tíz napon belül válaszolunk arra, hogy tovább teszteljük vagy megköszönjük néhány napos munkáját.

Szentes Lázár (Fotó: bp)

- Áttérve a teljes keretre, abban egyetérthetünk, hogy az új bajnokságra meg kell erősíteni a DVTK-t. A jelenlegi keret egészül ki néhány játékossal, esetleg vadonatúj csapat épül Diósgyőrben?
- A koncepció ahhoz igazodik, hogy a július közepétől december elejéig tartó időszakban a három tavaszról előrehozott fordulóval együtt 18 bajnoki mérkőzés, Magyar Kupa és Ligakupa találkozók várnak a DVTK-ra, és ne feledkezzünk meg arról, hogy NB III-as csapatot is indítanunk kell. A játékoskeret kialakításakor ehhez kell mind mennyiségben, mind minőségben alkalmazkodnunk. Valószínű, hogy senki nem távozik, viszont lesznek érkezők. Az NB III-as csapat gerincét adó 1991-1992-es korosztályt is ide számítva összesen 30-32 játékos alkotja majd a DVTK keretét a 2011-2012-es szezonban. Ez azt is jelenti, hogy nem különítjük el mereven egymástól NB I.-es és NB III.-as keretet, rugalmas átjárás lesz a két csapat közt.

- Kik lesznek az érkezők?
- Az alapkoncepció az, hogy senkit nem veszünk kölcsön, és lejáró szerződésű labdarúgókat igazolunk. Játékjogot nem valószínű, hogy veszünk, de nem is teljesen kizárt. Mind a nemzetközi, mind a magyar piacon jelen vagyunk, azt azonban tudjuk, hogy az utóbbi rendkívül zárt, magasak az árak, ezért kivásárlásban nem nagyon gondolkodhatunk, a lejárt szerződésűekre pedig többen is "vadásznak", aminek árfelhajtó hatása van.

- Télen érkeztek próbajátékra olyanok is, akik nem jelentettek - volna - azonnali erősítést. Most is lesznek ilyenek?
- Elképzelhető, de a fő csapásirány az, hogy azonnal bevethető játékosok érkezzenek. Ismét felhívom mindenki figyelmét, hogy 2011 őszén 18 fordulót rendeznek meg. Aki a nyári átigazolási szezonban nem erősíti meg kellőképpen a keretét, az versenyhátrányba kerül, hiszen télen mindössze a nyári játékoskínálat 20-30 százaléka áll rendelkezésre, és csak 12 forduló marad arra, hogy korrigáljon a helyezésén.

- Az első próbajátékos már meg is érkezett, követhetik a többiek?
- Igen, lényegesen előkészítettebb most a terep, mint télen volt, hiszen hónapok óta ezzel foglalkozom. Ezért kötöttünk le a hasonló cipőben járó Debrecen ellen jövő keddre egy edzőmérkőzést, ahol elképzeléseink szerint már újabb próbajátékosok is megmutathatják magukat. Ismerjük az írásos anyagaikat, láttunk róluk videofelvételt, most élőben is bizonyíthatnak. Lehetnek olyanok is, akik korábbi teljesítményük alapján próbajáték nélkül - persze orvosi vizsgálat és 1-2 edzés után - is szerződést kaphatnak.

- Érkezhet Luquéhoz hasonló nagyágyú?
- Tervben van. A DVTK-nak két tulajdonosa van, akik közel azonos (51,6 és 48,4 százalékkal - a szerk.) résszel bírnak. A többségi tulajdonos, Borsodsport Invest Kft. már kinyilvánította, hogy tulajdonrészének megfelelő hányadban finanszírozza a nyári erősítéseket, ami 1-2 kiemelt minőségű játékost jelent, azonban ha az önkormányzat tulajdonosi hányadának megfelelő mértékben növelné a támogatást, akkor 3-4, jó esetben 4-5 igazán minőségi igazolásra is következhet. Amennyiben az önkormányzat a többségi tulajdonoshoz hasonló mértékben járul hozzá a költéségekhez, akkor biztosítottak lennének a feltételek az egyszámjegyű elsőosztályú helyezés eléréséhez.

- És olyan játékos is érkezhet, aki már játszott Diósgyőrben?
- Olyan is lehet, aki DVTK-nevelés, vagy már megfordult Diósgyőrben és jó benyomást tett a szakmai stábra, valamint a szurkolókra. Elég széles körben mozognak az elképzeléseink, majd a lehetőségek eldöntik, meddig tudunk nyújtózkodni.

- Elég rövid a két bajnokság közt a szünet és az átigazolási szezon jócskán belenyúlik a következő bajnokságba. Mikorra állhat össze a DVTK végleges kerete?
- Ideális esetben már június 22-én, amikor elkezdjük a felkészülést a 2011-2012-es bajnokságra, készen lenne a keret, hiszen nincs vesztegetni való időnk, a július 15-i rajtig mindössze három és fél hét áll rendelkezésre. Azonban minden bizonnyal nem így lesz, mert a labdarúgók egy részének eleve június 30-ig szól a szerződése és akinek lejár, az a végsőkig kivár. Tehát hiába szeretnénk mindenkivel aláíratni a szerződését és a végleges kerettel elkezdeni a felkészülést, rajtunk kívül álló okok miatt erre kevés az esély. Érezhető, hogy újra kezd brand lenni a Diósgyőr, mert tudják, hogy az anyagi helyzet stabil, a szakmai munkára pedig biztosíték az idei teljesítmény. Ugyan még nem állnak sorban a játékosok az ajtóm előtt, de már érzékelhető, hogy a DVTK vonzó szereplője a piacnak.

- A játékosokról esett eddig szó, de nagyban meghatározza a csapat teljesítményét az edző személye is. Volt már rá példa, hogy egy feljutás után másra bízták a csapat irányítását. Ki lesz jövőre a DVTK vezetőedzője?
- Benczés Miklós.