Tíz mérkőzés a számok nyelvén, a tavalyi és az idei pontvadászat alapján.

Bajnoki helyezés

Az OTP Bank Liga negyedik helyén áll a DVTK. Ez tény, ahogy az is, hogy a szurkolók az elmúlt években csak álmodozhattak ilyen szereplésről. A Diósgyőr csupán egy ponttal van lemaradva a dobogóról, illetve hattal az első helyezett Győri ETO-tól. A 2011-12-es bajnokságnak újoncként vágott neki a DVTK, és tíz forduló után akkor is, ahogy most is a tabella negyedik helyén állt. Ezt a remek teljesítményt tavaly kissé ingadozva szállította a csapat, hiszen akkor a szezon elején még inkább voltunk a középmezőnyben, mint az élbolyban. Tavaly ősszel az 5. és a 9. hely között ingázott a gárda, és csak a nyolcadik forduló után kezdett felfelé kapaszkodni. Szemben az idei évvel, amikor a hetedik pozíció alatt nem is álltunk, sőt a 4. és a 9. forduló között végig a hatodik helyen szerepeltünk. Ez mindenképpen a kiegyensúlyozottság jele.

 

Szerzett pontok

A megszerzett pontokban sincs igazán számottevő különbség. Tavaly a ZTE ellen szereztük meg az első pontjainkat, ebben az évben az Újpest hajolt meg a piros-fehérek előtt az első fordulóban. Idén tíz meccs után 17 egységgel állunk, míg tavaly eggyel többet szerezve 18 pontunk volt.

 

Gól, Gól, Gól

Amiben valamivel gyengébben szerepelt a DVTK idén, az a szerzett gólok száma. A 2012-13-as pontvadászat első tíz fordulójában csupán kilencszer voltunk eredményesek, szemben a tavalyi 16-tal. Természetesen mindenki azt szereti, ha sorra lőjük a gólokat, de csupán az akarat nem elég. Tavaly az ellenfelek még talán könnyelműen lekezelték a DVTK-t, idén viszont minden csapat kettőzött akarattal készül a Diósgyőr ellen. Ráadásul nehezíti a csapat dolgát, hogy a csatárok közül többen is hosszabb időt kihagytak a felkészülés során, így nem volt meg a megfelelő létszám. A védelem azonban ebben a periódusban is remekül teszi a dolgát. Tavaly az első tíz meccsen tízszer vették be a kapunkat, ahogy az idén is, így csupán 1.00 a meccsenkénti kapott gól átlaga.

 

Sárga és piros lapok

Bár a sárga és piros lapok csak közvetve befolyásolják a csapat teljesítményét, azonban nem mindegy, hogy hányszor is kell az összeállítást és a taktikát változtatni csupán azért, mert a játékvezető máshogy ítél meg egy szituációt, mint a DVTK adott játékosa. Tavaly ősszel az első tíz meccsen csak úgy záporoztak a piros lapok, ötöt gyűjtve. Idén sokáig úgy tűnt, hogy fegyelmezettebbek vagyunk, viszont a 9. és a 10. fordulóban kapott egy-egy kiállítás némileg elrontotta ezt a képet. Amiben kiugró változás történt negatív irányba az a sárga kártyák száma. A múlt év első tíz fordulójában csak 14-szer kellett a bírónak felmutatni a lapot, ebben az évben viszont már huszonötször.

 

Természetesen ezek a számok nem adnak teljes és megbízható képet a Diósgyőr fejlődéséről 2011-hez képest, viszont jól látható, hogy tavalyhoz viszonyítva nem is nagyon esett vissza a produktum. Sőt kiegyensúlyozottnak látszik. Amennyiben a csapat így folytatja, s a lőtt gólok számában is javítani tud, akkor eredményes közeljövő elé nézhetünk, és megfelelő munkával elérhetjük a szezonrajt előtt megfogalmazott elvárásokat.