Hárommeccses eltiltása után két gólpasszal tért vissza a DVTK kezdőcsapatába Gohér Gergő. A balhátvéd két sarokrúgását értékesítve negyed óra után már két góllal vezetett a Diósgyőr Nyíregyházán, végül emberhátrányban játszva 2-2-es döntetlent ért el. 
- A csapat mindent megtett a sikerért, úgy érzem, hogy megérdemeltük volna a győzelmet - mondta el a védő. - Egy jól eltalált lövéssel egyenlített ki a Nyíregyháza, amelynek olyan nagyon sok helyzete nem volt a második félidőben. Eleve egy óriási hibából szépítettek, ha tovább tudtuk volna tartani a kétgólos előnyünket, akkor nyerhettünk volna. Örülünk az egy pontnak is, mert tíz emberrel kellett kivívnunk, és boldoggá tettük a szurkolóinkat. Reméljük, hogy az új edző még jobban felrázza a csapatot, és két hét múlva legyőzzük a listavezető Újpestet!
(pm)