- Az előző évben a Hajduk Split kapuját védtem, és úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam egy másik klubban - kezdte Karlo Sentić. - Ekkor került képbe a DVTK. Korábban is sok jót hallottam a magyar fociról, hiszen Lovrencsics Gergő csapattársam volt Splitben, de édesapám arra is emlékezett, hogy a DVTK néhány éve az Európa Liga selejtezőjében milyen jól szerepelt.
A döntésem meghozatalában sokat segített jó barátom, az eszéki kapus, Marko Malenica (2021 tavaszán közmegelégedésre védett Diósgyőrben - a szerk.), aki rengeteg jót mondott a klubról, a közönségről, a városról, és ajánlotta, hogy fogadjam el a DVTK hívását. Úgy érzem, a DVTK-nak szíve van, a szurkolók rajonganak érte, én pedig szeretem az ilyen klubokat. A menedzserem pedig arról győzött meg, hogy egy jó csapat, valamint felkészült edző és szakmai stáb vár rám. Hétfőtől én is a csapattal kezdem meg a felkészülést, akkor ismerem meg személyesen az új társaimat. Tudom, hogy jó kapusai vannak a DVTK-nak, akikkel remélem egyszerre leszünk jó barátok és nagy ellenfelek. Mert az nem titok, azért érkeztem, hogy én védjem a diósgyőri kaput.


Karlo Sentić Dubrovnikban született, ott kezdett focizni, majd 14 évesen a Hajduk Split utánpótlásában folytatta. Végigjárta a korosztályokat, a felnőttek között a második csapatban mutatkozott be, majd Varasdon töltött el egy évet kölcsönben. Az előző idényben 16 bajnokin védte a Hajduk hálóját az élvonalban

Karlo Sentić megfelelt minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, és hétfőn új társaival együtt kezdi el a felkészülést Diósgyőrben.

Névjegy

Vezetéknév: Sentić
Keresztnév: Karlo
Születési idő: 2001. június 3.
Születési hely: Dubrovnik (Horvátország)
Állampolgárság: horvát
Magasság: 193 centiméter
Poszt: kapus
Mezszám: 30

Sikerei
Horvát korosztályos válogatott

Pályafutás
2023/2024 Diósgyőri VTK ( (kölcsönben, NB I.)
2022/2023 Hajduk Split (Horvátország, 1. osztály) 16/0
2021/2022 Varaždin (kölcsönben, Horvátország, 2. osztály) 25/0
2020/2021 Hajduk Split (Horvátország, 1. osztály) 0/0
2020/2021 Hajduk Split II (Horvátország, 2. osztály) 23/0
2019/2020 Hajduk Split (Horvátország, 1. osztály) 0/0
2019/2020 Hajduk Split II (Horvátország, 2. osztály) 4/0
2018/2019 Hajduk Split II (Horvátország, 2. osztály) 1/0
2015-2020 Hajduk Split utánpótlás
2010-2015 NKNA Libertas Dubrovnik

Játékosmozgás Diósgyőrben (2023/2024 nyár)

Érkezett

Távozott