Kékesi Márton törökországi átszállással nemrég érkezett meg Pekingbe pályafutása második olimpiájára, ahol hét órás időeltolódással kell megküzdenie.

- Hosszú volt az út, és általában nehezebb keletre utazni az időeltolódás miatt, amit még most is érzek. A hosszabbik repülőúton viszont nagyon sok hely volt a gépen és tudtam pihenni egy kicsit. Az érkezés után nehéz éjszakám volt és délutánonként is fáradt vagyok még. Próbálom beállítani a bioritmusom, ügyelve arra például, hogy ugyanabban az időben egyek, mint otthon.

A diósgyőri olimpikon elmondása szerint nagyon segítőkészek a helyi önkéntesek és a körülmények is kiválóak ám az étkeztetésben van különbség a 2018-as játékokhoz képest.

- A fogadtatástól kezdve a kínaiak nagyon segítőkészek. Mindenhol van 4-5 ember, akik próbálnak segíteni a tájékozódásban, cipelésben, egyszóval mindenben. Az angolt viszont kicsit nehéz megértetni velük, mivel nagyon zavarban vannak, amikor egy európai beszél hozzájuk (nevet). Este érkeztünk meg az olimpiai faluba és elképesztő infrastruktúra fogadott minket, másnap reggel pedig az épületek még impozánsabbnak tűntek, nagyon futurisztikus hangulatúak. A szobám is nagy, szóval kitettek magukért a kínaiak, viszont az étkezés Pyeongchangban jobb volt.

A miskolci születésű sízőnek nemcsak az időeltolódáshoz, hanem a nagy kihívást jelentő yanqingi különleges hóhoz is hozzá kell szoknia. Továbbá edzője, Robert Zan pozitív koronavírus teszt miatt nem tudott elutazni Kínába.  

- Most több időm van akklimatizálódni, és az is jobb Dél-Koreához képest, hogy sokkal közelebb van a sípálya. Gyalog megyünk a vaksz kabinba, és onnan a sílifttel nem kell nagy utat megtenni, nagyon komfortos az egész. Ami a pályát illeti, az meredekebb és a havat is kicsit szoknom kell még. Nagyon mű a hó, annyira megcsinálták, hogy már szinte túl jó, és úgy kell csinálnom a símet, hogy nagyon tiszta legyen az éle. Ha már kicsit is sorjás, akkor már túl durva és agresszív lesz.

A DVTK első téli olimpikonja a magyar csapattal általában a délelőtt órákban eddz együtt négy öt hat nemzettel, ám a diósgyőri sportolónak még idő kell a teljes átálláshoz.

- Megviselt az utazás nem érzem magam annyira fittnek, le vannak tapadva az izmaim, és a teljes alvásciklusom sem állt még be, próbálom magam egy kicsit ilyen téren rendezni. Holnap nem is megyek fel síelni, gyógytorna és kondicionáló edzés lesz a program. Ez még csak a harmadik nap, de remélem, hogy egy-két nap és jobban fogom érezni magam.

Kékesi Márton február 13-án óriás-műlesiklásban, három nappal később pedig kedvenc versenyszámában, szlalomban indul a pekingi téli olimpián, ahol előzetes várakozásai szerint, ha megjavítaná 2018-as eredményeit, már elégedett lenne.

Kékesi Márton versenyszámai*

Február 13. óriás-műlesiklás

Első futam 3:15

Második futam 6:45

Február 16. szlalom

Első futam 3:15

Második futam 6:45

*magyar idő szerint