Összefoglaló 2022. szeptember 3., szombat

DVTK - HUN-Therm - Piešťanské Čajky 93-51

Szeptember másodikán, pénteken a Szaniszló Sándor Emléktorna keretében a Miskolci Egyetem Körcsarnokában játszotta a DVTK - HUN-Therm az idei szezon első felkészülési mérkőzését, az ellenfél a szlovák Piešťanské Čajky együttese volt. A DVTK végig magabiztosan játszva végül 93-51 arányban nyerte meg a jó hangulatú mérkőzést, amire számos diósgyőri szurkoló is kilátogatott.

DVTK - HUN-Therm - Piešťanské Čajky 93-51


A mérkőzés kisebb csúszással kezdődött, Völgyi Péter végül a Kányási - Aho - Jovanović - Guirantes - Green ötöst küldte a pályára, Arella Guriantes tehát kezdőcsapat tagjaként debütált. A negyed elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, 6-6-os állásnál aztán egy 9-0-s rohanással meglépett a DVTK - HUN-Therm. Ezt a különbséget a negyedben már nem sikerült nagyon lefaragnia az ellenfélnek, 22-14-el fordultak a csapatok.

A második játékrészben aztán tovább nőtt a különbség a pályán lévők között. Völgyi Péter sokat rotálta a csapatát, a fiatalok is hasznos játékkal szálltak be a mérkőzésbe, Bernáth Réka, Oláh Fruzsina és Vég-Dudás Anna is pontokat szereztek. A Pöstyén védekezése teljesen szétesett, a helyzeteiket pedig nem értékesítették, így félidőben már kétszeres ponttal állt és 44-22-re vezetett a piros-fehér együttes.

A harmadik negyed elején Bacsó szerzett egy akciógólt, majd értékesített egy triplát is, innentől pedig minden mindegy alapon kitámadott a szlovák együttes. A fellazuló védekezést kiváló távoli befejezésekkel büntette a DVTK, Kányási és Jovanović is elsüllyesztettek egy-egy hárompontost. A magabiztos játékot látva a szurkolók is egyre hangosabban buzdították a csapatot, kiváló hangulat kerekedett a Körcsarnokban. A negyed végén rövid időre magára talált a vendégcsapat, de Kiss Angelika előbb sikeresen büntetőzött, majd Bernáth Réka egészpályás megindulása után értékesített egy ziccert is, a negyed végére eldöntve a lényegi kérdéseket. (71-39)

Az utolsó játékrészben már érezhetően fáradtabbak voltak a csapatok, a negyed elején egy ideig nem is születtek pontok. Az alacsonyabb szerkezetre váltó Pöstyén megszenvedett Vég-Dudás Anna ellen is, a fiatal center nyolc pontot szerzett csak ebben a negyedben, a 93-51-es végeredményt Kányási Veronika és Márkusz Lilla pontjai állították be. A csapat nagy tapssal köszönte meg a szurkolóknak a hangos szurkolást, válaszul zógott a "Miskolcon lesz Euroliga" rigmus.

- A felkészülés közepén jár mindkét csapat, fáradtabbak a lábak. Azt gondolom, hogy minőségibb játékosokból álló keretünk van és ez ma maximálisan ki is jött. Ami nagy pozitívum, hogy kevés eladott labdánk volt, ez mindenképpen abból is fakad, hogy összeszokott a csapat magja, ismerik egymást a lányok. Próbáltuk a maximumot nyújtani védekezésben, és helyenként sikerült is, remélem, a következő mérkőzéseken ebben még tudunk lépni egyet előre. - értékelte a találkozót Völgyi Péter vezetőedző.

 

Végeredmény

DVTK - HUN-Therm - Piešťanské Čajky 93-51 (22-14, 22-8, 27-17, 22-12)
Szaniszló Sándor Emléktorna, Miskolci Egyetem Körcsarnok


DVTK - HUN-Therm: Kányási 15/3, Aho N. 2, Guirantes 15, Jovanović 10/6, Green 10. Csere: Bernáth 12/3,  Kiss 7/3, Vég-Dudás 10, Bacsó 5/3, Oláh 4, Márkusz 3, Aho T. -

Piešťanské Čajky: B. Mujovic  7, G.  Andělová 10/6, K. James 14/3, N. Martišková 4, A. Jurčenková 5. Csere: T. Kraislová 3, M. Valová -, R. Gázlová -, A. Mandic 3/3, T. Vandliková 5.