Összefoglaló 2024. január 30., kedd

EL: Fenerbahçe - DVTK HUN-Therm 95-71

Az Euroliga csoportkörének utolsó fordulójában a címvédő és biztosan csoportelső török bajnok Fenerbahçe otthonában vendégeskedett a DVTK HUN-Therm. A hazai csapat elképesztő tempót diktált az első félidőben és tetemes előnyt harcolt ki magának a szünetig. A fordulás után becsülettel küzdő Kányásiék valamelyest kozmetikázni tudták az eredményt (95-71).

EL: Fenerbahçe - DVTK HUN-Therm 95-71


Aho Nina sarokból elengedett hárompontosával kezdődött a mérkőzés. Remek hangulat uralkodott a teremben, hiszen mindkét csapatot lelkes szurkolótábor buzdította. Onar közelijével a házigazdák is megkezdték a pontgyártást, és a 3. percben már ők vezettek (6-3). Lelik Réka szépített, de Anderson hármasa és Onar újabb ziccere után Völgyi Péter kénytelen volt időt kérni a 4. perc végén (11-5). Ez a húzás eleinte úgy tűnt, bejön, ugyanis Lelik és Jovanović keze is elsült távolról, de McBride három triplát is bezúzott ebben a periódusban, így tisztes előnyben voltak a törökök (20-11). Tadić és Meesseman gólváltását követően Charles is beszállt a tripladobó-versenybe, majd Collier kosara után lett közte tíz (26-16). Sajnos a negyed hajrájában is a Fenerbahçe dominált, mi pedig már nem találtuk az elsöprő lendületük ellenszerét (35-16).

A második negyedben másfél percig nem született újabb találat, majd Milić palánkos kosarára Nina reagált egy ponttal. Kányási Veronika szép tempójával jöttünk be húsz alá, de ezután megint jött a török henger, elöl pedig semmi nem jött össze (43-19). A 15. percben újabb DVTK-timeout után folytatódott a játék, mégpedig Meesseman büntetőivel. Réka szerencsés, de nagyon szép középtávolija úgy kellett, mint éhezőnek a falat kenyér, ahogy Nina könnyű ziccere is. Amikor már azt hittük, túl vagyunk a nehezén, ismét erőre kapott a Fener, Milić büntetőjével kétszer annyi találatnál jártak, mint mi (50-25). Ez a hatalmas különbség a szünetig nem hogy csökkent, hanem még nőtt is, McBride dudaszó előtti negyedik hárompontosa felért egy újabb tőrdöféssel (55-27).

Kiegyenlített játékot hoztak a második félidő első percei, nálunk Tadić, a Fenerben Anderson szállította a pontokat (61-31). Ana gólpasszát csapatkapitányunk váltotta két egységre, majd nem sokkal később Charles dupláinak örülhettünk, de így is tartotta a távolságot a török bajnok (67-37). Egy palánk alóli Lelik-gól után a hazai csapat kért időt a 28. perc elején. Collier és Grigalauskytė kosaraival ment tovább a játék, majd Milić célzott pontosan a büntetővonalról, a 30. perc már nem hozott újabb találatot (70-41).

Kányási Veronika bátor egyéni megmozdulása eredményezett két pontot a záró felvonás elején, majd Meesseman duplájára Charles válaszolt egy hármassal (72-46). Tetemes előnye birtokában érezhetően visszaesett a Fenerbahçe koncentrációja, ezt használtuk ki ügyesen. Lelik hárompontosát Charles öt pontja követte (76-55). A diósgyőri stáb időkérését követően potyogtak a triplák, sorrendben Onar, Meesseman és Jovanović vállalt el sikeresen egy-egy ilyen dobást (82-59). A mérkőzés utolsó perceiben sikerült valamelyest elviselhetőbbé tenni a vereséget, és az utolsó játékrészben harminc dobott ponttal megnyertük a negyedet és kijöttünk a hetvenből (95-71).

Női Kosárlabda Euroliga A csoport, 14. forduló

Fenerbahçe Alagöz Holding - DVTK HUN-Therm 95-71 (35-16, 20-11, 15-14, 25-30)

Isztambul, Metro Energy Sports Hall, 700 néző. Játékvezetők: Yasmina Alcaraz (spanyol), Blaz Zupancić (szlovén), Mihkel Männiste (észt).
Fenerbahçe: Anderson 9/6, Onar 9/3, McBride 20/12, Meesseman 25/6, Collier 16. Csere: Uzun 2, Laksa 4, Milić 10, Leković. Vezetőedző: Valérie Garnier.
DVTK: Aho N. 7/3, Charles 16/9, Lelik 19/6, Jovanović 11/6, Grigalauskytė 2. Csere: Kányási 6, Tadić 10, Tenyér, Vég-Dudás, Aho T. Vezetőedző: Völgyi Péter.


A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva olvasható.


Edzői értékelés

Völgyi Péter: Félelmetes sebességgel és precíz külső dobásokkal indította a mérkőzést a Fenerbahce, faultokkal kellett volna kizökkentenünk őket a ritmusukból. A következő negyedben már kezdtünk tempóban közeléíteni a törökökhöz, a második félidőben egyenrangú partnerei voltunk az Euroliga-győzelemre is esélyes csapatnak. Időnként látványos kosarakkal is meg tudtuk örvendeztetni szép számú szurkolótáborunkat, akiknek ismét nagyon szépen köszönjük a támogatást!