 |
| Földesi Károly |
- Legutóbb 2010-ben távoztál Diósgyőrből, mi történt azóta veled?
- A tartalékcsapat vezetőedzőjeként lejárt a szerződésem, amit az új klubvezetés nem hosszabbított meg. Fél évet töltöttem az NB II.-es Jászberényben, majd az MLSZ-ben találtam munkát, először Korolovszky Gábor mellett az U15-ös válogatottnál, majd a Hevesi Tamás vezette U17-es leány válogatottnál és a Bozsik-program egyik szakmai vezetőjeként a kiválasztásban dolgoztam. Mivel ez nem jelentett állandó elfoglaltságot, elvállaltam egy budapesti utánpótlás-nevelő klub, az Airnergy FC szakmai igazgatói és az U21-es csapat vezetőedzői posztját. A női vonalon maradva, néhány mérkőzés erejéig vezettem a Budapest Honvéd élvonalbeli női csapatát, majd a Vasas U15-ös leányait. 2014 januárjában pedig Balatonfüredről kerestek meg, hogy vegyem át Pető Tamástól az NB III. Nyugati-csoportban szereplő csapat irányítását.
- Szerdán a Magyar Kupában találkozik a két csapat, mit kell tudni a Balatonfüredi FC-ről?
- Tavasszal kényelmesen bennmaradtunk, idén viszont sokkal nehezebb a dolgom, dolgunk. A tavalyi keretből mindössze három peremember maradt, a többiek mind újonnan érkezett fiatalok kevés felnőttrutinnal, az átlagéletkor húsz és fél év. A nulláról indult a csapatépítés, nem is lehet más célunk, mint a bennmaradás, amihez a 17 csapatból egyet kell megelőznünk (jelenleg 8 forduló után 4 ponttal a 15. helyen állnak - a szerk.). Ennek megfelelően indult a bajnokság, sorra szenvedtük a vereségeket, azonban szombaton megtört a jég, és 2-0-ra legyőztük a BKV Előre csapatát. Keményen dolgozunk, heti 6-7 edzést tartok, azonban látszik, hogy minden csapatrészből hiányzik az a rutinos játékos, aki irányítani tudja a társakat, hátára veszi a kritikus helyzetben a csapatot. Számunkra most következnek azok a találkozók, ahol a pontszerzés esélyével léphetünk pályára.
- A Magyar Kupában viszont még álltok.
- Feljutottunk az országos főtáblára, ahol erőnyerőként jutottunk a második fordulóba, a DVTK lesz az első - és valószínűleg utolsó - igazán erős ellenfelünk. Egyértelmű, hogy a Diósgyőr nagyobb játékerőt képvisel, de jó érzés, hogy egy olyan klub látogat hozzánk, amely szívem csücske. Játékosként találkoztam már a Diósgyőrrel, viszont még soha nem meccseltem ellenük. A játékosoktól azt fogom kérni, hogy legyenek fegyelmezettek, szervezettek, de elsősorban élvezzék a DVTK elleni mérkőzést, becsüljék meg, hogy élvonalbeli, válogatott labdarúgók ellen játszhatnak. Mutassák meg, hogy akár magasabb osztályban is megállnák a helyüket!
- Olyan sok időt töltöttél Diósgyőrben, hogy nem lepődnénk meg, ha a szerdai találkozó előtt (kezdés 15 órakor) a szurkolók énekével együtt dúdolnád a DVTK-indulót. Hogyan kezdődött?
- A Somsálybányai Bányászban nagyon fiatalon bemutatkoztam az NB III.-ban, akkor még támadó poszton. Behívtak a megyei válogatottba, a diósgyőri edzőpályákon edzettünk és játszottunk a DVTK ifi A, és a DVTK III. ellen is, itt figyeltek fel rám. Hívott a Ferencváros is, de édesapám azt mondta, hogy ő bizony nem engedi a fiát olyan csapatba, akinek nem szurkol, így lettem a DVTK játékosa 1970 januárjában. Nem sokkal később, március 29-én debütáltam az élvonalban, Fekete László helyett álltam be a 74. percben, és hat perccel később az én gólommal egyenlítettünk a Tatabánya ellen. Néhány fordulóval később (1970. május 10-én - a szerk.) a Videoton ellen voltam először a kezdőcsapat tagja, ami úgyszintén emlékezetesre sikerült, hiszen rögtön az első percben betaláltam, és ezzel a góllal megnyertük a mérkőzést. Ennek is köszönhetően hamar befogadtak a csapattársak, újoncként három ponthoz segítettem hozzá a csapatot. Később is sok szép élményben volt részem, például a Népstadionban győztük le a Ferencvárost egy nappal a 20. születésnapom előtt (1972. április 1., Gass István góljával - a szerk.), és sorolhatnám tovább a győztes mérkőzéseket, de az az igazság, hogy számomra mindegyik mérkőzés emlékezetes. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy a magyar labdarúgás legkiválóbb játékosai ellen játszhattam. A honvédos Tichy Lajos volt gyerekként a példaképem, vagy a ferencvárosi Albert Flórián, az újpesti Fazekas–Göröcs–Bene–Dunai II–Zámbó csatársor tagjai mind olyan labdarúgók, akikhez foghatót manapság sajnos már nem lehet a magyar pályákon látni.
- Együtt indult a diósgyőri pályafutásod a későbbi diósgyőri Aranycsapat magjával, hiszen csapattársad volt többek közt Veréb György és Salamon József, a kupagyőzelmekből, bajnoki éremszerzésből mégsem vetted ki a részed. Mi történt?
- Szabó Géza magához hívatott, hogy szeretné éles körülmények között is kipróbálni a fiatalokat (Borostyán, Fükő, a Teodoru testvérek), amiből értettem, hogy nem feltétlenül leszek kezdő a későbbiekben. Mai fejjel úgy gondolom, hibát követtem el, amikor nem vettem fel a kesztyűt, hanem korábbi edzőm, Mathesz Imre hívására Kaposvárra igazoltam. Ha türelmesebb vagyok, akkor ki tudja, miként alakul további pályafutásom. Egy évet játszottam Kaposváron az NB I.-ben, de utána már csak alacsonyabb osztályokban szerepeltem, ez az időszak már az edző pályára való felkészülésről szólt. Levezetésként még játszottam az osztrák harmadosztályban, de 36 éves koromban egy sérülés miatt abba kellett hagynom.
 |
| Földesi Károly |
- Hogyan lettél edző?
- Pályafutásom vége felé több helyen is játékos-edzőként dolgoztam, majd Diósgyőrben a serdülő “A” mellett lettem először edző. Játékosaim közül Vitelki Zoltán vitte a legtöbbre, de Szentiványi Józsefet és György Gábort is edzettem (ők most a DVTK U15-ös és U16-os csapatának edzői - a szerk.), majd a B.-A.-Z. megyei válogatott edzője is voltam. Az MVSC-nél ismét felnőttekkel foglalkoztam, megnyertük a megyei I.-et. Később Putnokon és Mádon dolgoztam az NB III.-ban, de legnagyobb élményem Diósgyőrhöz köt. Az 1996/1997-es bajnokságban Leskó Zoltánnal dolgoztunk Tornyi Barnabás mellett másodedzőként és természetesen már akkor is Veréb György volt a kapusedző. Második helyen végeztünk, osztályozót játszhattunk a feljutásért. Idegenben döntetlent értünk el a III. Kerület (a jelenlegi kapusedzőnk, Lippai József védte az ellenfél kapuját - a szerk.) ellen, a visszavágó előtt nekem támadt az az ötletem, hogy indián módra fessük ki magunkat. Bükkszentkeresztre, az összetartás helyszínére jött fel a fodrász, hogy befesse a “rőzsét”, az arcok csíkozását magunk oldottuk meg. A visszavágó hatalmas élmény volt, telt ház előtt jutottunk fel az NB I.-be.
- Az NB I.-ben mégsem maradtál. Mi volt ennek az oka?
- A feljutást követően vezetőedzői posztot ajánlottak egy klubnál - most sem szeretném megnevezni őket -, amit elfogadtam, de később visszaléptek, én pedig a két szék között a földre estem, és az NB I.-ben már csak a lelátóról szurkolhattam Kulcsár Sanyiéknak.
- Mégis emlékezhetnek rád a fiatalok, mert sokadszor is visszatértél.
- 2006-ban az a Csank János hívott ismét másodedzőnek Diósgyőrbe, akit az egyik legfelkészültebb edzőnek tartok, akivel együtt dolgozhattam. És elkezdtem foglalkozni a DVTK tartalékcsapatával is. Amikor 2007 őszén Csank utódja, Pajkos János távozott Diósgyőrből, egy Ligakupa-mérkőzésen megbízott edzőként ültem a DVTK kispadján is Debrecenben, 1-1-es döntetlent értünk el. Továbbjutottunk a csoportból, majd második helyen végeztünk a Ligakupa első kiírásának őszi szezonjában. Jól szerepeltünk a DVTK tartalékkal is, nagy megtiszteltetésnek vettem volna, ha maradhatok, de érkezett Vágó Attila és ő lett az új vezetőedző, én pedig visszatértem a második csapathoz. Később 2009 őszén Aczél Zoltán mellett ismét pályaedzőként dolgoztam, az NB III.-as második csapatot pedig vezettem. Ebből az időszakból Bacsa Patrik és Eperjesi Gábor lett a DVTK első csapatának tagja, bízom benne, hogy Vitelki Zoltánéhoz hasonló hosszú és szép pályafutás áll előttük, megvan hozzá a tehetségük.
- Hosszú éveken keresztül voltál a kisebbségi válogatott szövetségi kapitánya. Ez a feladat tart még?
- Éppen most beszélgetünk arról Mezei Istvánnal, a válogatott lelkével, hogy ismét együtt dolgozzunk. Hajlok rá, azonban a csapat gerincét a szabolcsi, borsodi és hevesi romák adják, akikre a Dunántúlról nincs olyan rálátásom, mint a diósgyőri évek alatt. És persze rengeteg a munka Balatonfüreden, ami elsőbbséget élvez. Korábban 14 éven keresztül irányítottam a cigány-, majd új nevén a kisebbségi válogatottat, sok élménnyel gazdagodtam, enélkül például biztosan nem találkozhattam volna II. János Pál pápával.
- Szerdán ismét hallhatod a diósgyőri dalokat. Várod?
- Ha még egyszer labdarúgó lennék, akkor újra a DVTK-t választanám, mert nincs olyan szurkolói háttér sehol az országban, mint itt. Természetesen Miskolcon is meg lehet járni a mennyet és a poklot, de sehol nem ragaszkodnak annyira a csapathoz, mint Diósgyőrben. És aki egyszer átérezte ezt a hangulatot, az soha nem tud elszakadni, bárhová vesse a sors. A mai napig követem a csapat körüli eseményeket, igaz a távolság miatt csak a televízióban. A Békéscsaba elleni találkozót például kétszer láttam, de nem azért, mert szerdán találkozunk, hanem azért mert Diósgyőr.
 |
| Földesi Károly (1974) |
Névjegy
Név: Földesi Károly
születési idő: 1952. április 2.
születési hely: Szeged
NB I.-es mérkőzés /gól: 98/6
NB I.-es mérkőzés/ gól Diósgyőrben: 76/5
pályafutás játékosként
Somsálybányai Bányász
DVTK
Kaposvár
Szolnok
Kisvárda
Jászkisér
Balassagyarmat
Szerencs
FC Andau
Hundsheim
pályafutás edzőként
DVTK utánpótlás
B.-A.-Z. megyei utánpótlás válogatott
MVSC
Putnok
DVTK (másodedző)
DVTK tartalék
Jászberény
U15-ös válogatott (másodedző)
U17-es leány válogatott (másodedző)
Airnergy FC (szakmai igazgató)
Airnergy U21
Budapest Honvéd felnőtt női csapat
Vasas leány U15
Balatonfüred
