Andó-Szabó Sándor vezeti az ETO - DVTK mérkőzést
Az ETO - DVTK mérkőzést Andó-Szabó Sándor vezeti, segítői az oldalvonal mellett Rózsa Dávid és Ország Péter lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Gaál Ákos látja el.

A Merkantil Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, alapvonali játékvezető és VAR nincs.
A vasárnapi mérőzést vezető békéscsabai Andó-Szabó Sándor 1979. augusztus 17-én született, és 2006-ban egy DVSC - REAC mérkőzésen mutatkozott be az élvonalban, és 2008 és 2018 FIFA kerettagként dolgozott.
2009-ben az MLSZ JB elnöke Vágner László az Év Játékvezetője elismerő címmel és a kapcsolódó Hertzka Pál-díjjal tüntette ki.
A focibiro.hu statisztikája szerint az élvonalban eddig 288 mérkőzésen 1323 sárga és 71 piros lapot, míg a másodosztályban 76 találkozón 275 sárga és 24 piros lapot osztott ki.
Andó-Szabó Sándor idén a DVTK - MTK rangadóra kapott küldést, az előző bajnoki idényben pedig két alkalommal vezetett mérkőzést a Diósgyőrnek, a 2. fordulóban a DVTK - Vasas meccsen, majd a 37. körben az Ajka - DVTK találkozón fújta a sípot. Korábban számtalanszor találkoztunk vele, többek között az előző évek legnagyobb sikerét hozó találkozóján, a DVTK - Videoton Ligakupa-döntőn is ő fújta a sípot 2014 tavaszán.
Andó-Szabó Sándor munkáját az oldalvonal mellett Rózsa Dávid és Ország Péter segíti. A tartalék játékvezető feladatát Gaál Ákos látja el.
Andó-Szabó Sándor a DVTK mérkőzésein
Játékvezetőként
2022/2023 (NB II.)
2022. november 27. 15:00 ETO - DVTK
2022. szeptember 12. 20:00 DVTK - MTK 3-0
2021/2022 (NB II.)
2022. május 16. Ajka - DVTK 0-0
2021. augusztus 9. DVTK - Vasas 2-1
2020/2021 (NB I.)
2021. április 29. DVTK - Újpest 0-0
2021. február 6. DVTK - Kisvárda 2-0
2020. december 5. DVTK - FTC 1-3
2020. október 25. DVTK - PAFC 3-0
2019/2020 (NB I.)
2019. november 23. Újpest - DVTK 0-2
2019. augusztus 24. DVTK - Mezőkövesd 0-3
2018/2019 (NB I.)
2019. április 27. Mezőkövesd - DVTK 3-0
2019. március 30. MTK - DVTK 2-1
2018. december 1. Haladás - DVTK 1-1
2018. szeptember 1. DVTK - Paks 0-0
2018. augusztus 18. DVTK - Haladás 1-0
2018. augusztus 11. MTK - DVTK 1-0
2018. július 22. FTC - DVTK 4-1
2017/2018 (NB I.)
2018. április 14. Balmazújváros - DVTK 2-1
2017. november 18. PAFC - DVTK 1-0
2017. augusztus 26. DVTK - Mezőkövesd 2-1
2016/2017 (NB I.)
2017. április 8. FTC - DVTK 1-1
2016. szeptember 24. DVTK - DVSC 1-3
2016. szeptember 10. Gyirmót - DVTK 1-0
2016. július 17. Videoton - DVTK 1-2
2015/2016 (NB I.)
2016. március 5. FTC - DVTK 2-2
2015. augusztus 15. DVTK - DVSC 0-2
2014/2015 (NB I.)
2015. május 23. Nyíregyháza - DVTK 1-2
2015. április 11. Honvéd - DVTK 1-1
2014. október 25. DVTK - DPASE 3-3
2013/2014 (NB I.)
2014. május 13. DVTK - Videoton 2-1 (Ligakupa-döntő)
2013. december 1. DVTK - ETO 1-2
2013. november 2. DVTK - FTC 1-4
2013. augusztus 17. DVTK - KTE 1-1
2012/2013 (NB I.)
2013. június 2. DVTK - Lombard Pápa 1-1
2013. március 9. DVTK - Haladás 1-1
2012. november 2. KTE - DVTK 1-1
2012. augusztus 5. Honvéd - DVTK 2-1
2011/2012 (NB I.)
2012. május 26. DVTK - Vasas 3-2
2010/2011 (NB II.)
2011. május 28. Mezőkövesd - DVTK 1-0
2010. szeptember 25. DVTK - Nyíregyháza 2-1
2009/2010 (NB I.)
2010. március 20. DVTK - Győri ETO 0-1
2009. augusztus 1. Videoton - DVTK 3-2
2008/2009 (NB I.)
2009. május 3. Újpest - DVTK 2-2
2009. szeptember 13. DVTK -ZTE 2-1
2007/2008 (NB I.)
2009. március 1. Siófok - DVTK 4-0
2007. augusztus 3. ZTE - DVTK 4-1
2006/2007 (NB I.)
2007. május 19. Bp. Honvéd - DVTK 1-1
2007. április 20. DVTK - DVSC 1-5
2006. december 10. DVTK - REAC 1-0
2005/2006 (NB I.)
2006. május 6. DVTK - Pápa 0-1
Alapvonali játékvezetőként
2019/2020 (NB I.)
2020.06.07. 21:05 FTC - DVTK
2019.08.04. 18:00 DVTK - Honvéd
2018/2019 (NB I.)
2018.10.27. 17:00 DVTK - FTC
2017/2018 (NB I.)
2018.03.10. 19:30 Videoton - DVTK
2017.02.18. 15:30 Mezőkövesd - DVTK
Rózsa Dávid a DVTK mérkőzésein
Asszisztensként
2022/2023 (NB II.)
2022.11.27. 15:00 ETO - DVTK
2022.08.28. 19:00 DVTK - KBSC
2021/2022 (NB II.)
2022.04.06. 16:00 Dorog - DVTK
2021.11.01. 20:00 DVTK - Haladás
Ország Péter a DVTK mérkőzésein
Asszisztensként
2022/2023 (NB II.)
2022.11.27. 15:00 ETO - DVTK
2022.10.22. 13:00 Mosonmagyaróvár - DVTK
2021/2022 (NB II.)
2022.05.16 20:00 Ajka - DVTK
2021.08.15 19:00 Siófok - DVTK
Gaál Ákos a DVTK mérkőzésein
Tartalék játékvezetőként
2022/2023 (NB II.)
2022.11.27. 15:00 ETO - DVTK
2022.08.22 17:45 PMFC - DVTK
2021/2022 (NB II.)
22021.11.07 13:00 Szentlőrinc - DVTK
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2022/2023)
Forduló | Játékvezető | Asszisztens | Asszisztens | Tartalék játékvezető | Mérkőzés |
1. | Görög Márió | dr. Bede Tamás | Bertalan Dávid | Móri Tamás | Siófok - DVTK |
2. | Csonka Bence | Csatári Tibor | Belicza Bence Péter | Dolnegó Bálint | DVTK - Soroksár |
3. | Farkas Tibor | Sinkovicz Dániel | Szabó Dániel | Kovács Imre | 'Kécske - DVTK |
4. | Berényi Tamás | Becséri Gergely | Csatári Tibor | Lovas László | DVTK - Ajka |
5. | Antal Péter | Bornemissza Norbert | Huszár Balázs | Gaál Ákos | PMFC - DVTK |
6. | Ducsai József | Rózsa Dávid | Ring Kevin | Kovács J. Zoltán | DVTK - KBSC |
7. | Zierkelbach Péter | Mohos Milán | Kulman Tamás | Derdák Marcell | Gyirmót - DVTK |
8. | Andó-Szabó Sándor | Vígh-Tarsonyi Gergő | Szalai Dániel | Ducsai József | DVTK - MTK |
9. | Kovács J. Zoltán | dr. Bede Tamás | Mayer Gábor | Móri Tamás | 'Lőrinc - DVTK |
10. | Káprály Mihály | Tóth II Vencel | Kovács Gábor | Jakab Árpád | DVTK - Dorog |
11. | Kovács J. Zoltán | Sinkovicz Dániel | Tőkés Róbert | Nagy Norbert | Előre - DVTK |
12. | Nagy Norbert | Szilágyi Norbert | dr. Bede Tamás | Sipos Tamás | DVTK - BMTE |
13. | Berényi Tamás | Király Zsolt | Ország Péter | Gál Péter | MTE - DVTK |
14. | Nazsa Tamás | Tőkés Róbert | Szilágyi Norbert | Lovas László | DVTK - KFC |
15. | Takács Tamás | Szert Balázs | Csatári Tibor | Ducsai József | Szeged -DVTK |
16. | Ducsai József | Bornemissza Norbert | Varga Gábor | Szigetvári Márk | Csákvár - DVTK |
17. | Pillók Ádám | Baghy Csaba | Tőkés Róbert | Katona Balázs | DVTK - Nyíregyháza |
18. | Andó-Szabó Sándor | Rózsa Dávid | Ország Péter | Gaál Ákos | ETO - DVTK |